Legyenek szívesek lehalkítani a kötényeik zsebében lapuló okostelefonokat

„Az Atyai ág című projekt – amelyet szeptember 21-én Kecskeméten, 24-én pedig a Művészetek Palotájában láthat a közönség – 2017-ben már látható volt, de a produkció új gyűjtésekkel gazdagodott. Mit lehet erről tudni?

Azóta bebizonyosodott, hogy a magyar népzenei újstílus dallamszerkezeteihez kísértetiesen hasonló zenei anyag létezik a nogajok és a kumukok népzenéjében is. Ezek nem csak véletlenszerű, periferiális anyagot bizonyító felvételek, hanem ugyanúgy egy stílust jelölnek e népek zenéjében, mint ahogyan a magyar népzenében is. A magyar népzenében új stílusnak nevezik, mert a 19. század közepénél korábbi feljegyzésekben nem találkozunk ilyen kupolás dallamszerkezettel. Nos, erre a kupolás alakzatra is gyűlnek a bizonyítékok különféle kipcsak török népek zenéjéből, akik a törökség északi ágát képviselik. A karacsájok, balkárok, nogajok, tatárok, baskírok és a kumukok tartoznak ehhez a társasághoz, ha beljebb megyünk Közép-Ázsia vidékeire, ott pedig a kazahok, kirgizek és néhány kisebb nép sorolható ide.

Mennyit kell gyűjteni ahhoz, hogy egy monografikus anyagot össze lehessen állítani?

Az összehasonlító népzenetudomány úgy tartja, hogy körülbelül 1000-1500 dallamos merítés kell ahhoz, hogy két nép zenei kultúráját össze tudjuk hasonlítani. Mindezt úgy, hogy az adatok az adott nép szállásterületének különböző pontjairól származzanak, és reprezentálják zenefolklórjának teljes spektrumát. Ebből a térségből már több mint 2500 dallammal rendelkezünk, lassan megérik a dolog arra, hogy elvégezzünk egy nagyobb szabású összehasonlító vizsgálatot.

Hány gyűjtőutat tervez még, és hova?

Még legalább öt-hat nagyobb lélegzetvételű gyűjtőutat szeretnék lebonyolítani, elsősorban a Kaukázus térségében, de szeretnénk gyűjteni a karakalpakok között is. A Kaukázus északi előterének füves pusztáit lakó nogajok történelme elég változatos. Volt a nogajok és a kazahok között egy háború az 1600-as években, nagyjából a Bocskai-felkeléssel egyidőben. A kazahok győztek, benyomultak a Nogaj Horda keleti területeire, és gyakorlatilag kettéválasztották a nogaj népet. A nogajok keleti ága leköltözött az akkor még bővizű Aral-tó déli partvidékére, ők voltak a mai karakalpakok ősei. Valójában nogajul beszélnek ők is, olyan különbségek vannak csupán, amelyek mondjuk, a csángók vagy a palócok nyelvezete között. Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon zeneileg mennyire hasonlítanak egymáshoz, mennyire maradt meg ez az egység. A nogaj népzene eddig feltárt dallamtípusai között közel 70 százalékot képviselnek olyanok, amelyek a magyar népzene morfológiai jegyeit viselik. Ez olyan magas arány, amely feltétlenül megérdemli a mi érdeklődésünket, és indokolja, hogy folytassuk a vizsgálatainkat.

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a magyar népzene jelenleg tudományosan elfogadott rétegezésével az a gond, hogy nyelvészeti prekoncepcióból indul ki. Ez mit jelent?

Azt gondolom, hibás stratégia volt, hogy a rokonságunkról folytatott elméleteket nyelvi prekoncepcióra építettük. A nyelvünknek vannak olyan elemei, amelyek a finnugor népekkel kötnek össze minket, de érdemes elgondolkodni Kovács Vilmos kárpátaljai származású magyar nyelvész megállapításain is. Ő statisztikát készített a magyar nyelv történeti etimológiai szótárának szócikkei alapján, és arra jutott, hogy a szavaink 23 százalékának van finnugor kapcsolódása, további 14 százalék türk irányba mutat, és egyszámjegyű százalékok kötnek minket a környező népekhez: germánhoz, szlávhoz, latinhoz. De a Czuczor-Fogarasi-féle történeti etimológiai szótárunk a szavak 54 százalékáról azt írja, hogy ismeretlen eredetű. Óvatosabban kellene tehát bánnunk azzal, hogy hopp, rányomjuk, finnugorok vagyunk. Vagy akár azt, hogy türkök. És ne felejtsük azt sem, hogy a nyelv csak az egyik komponense a kultúrának. Honnan tudjuk például, hogy honfoglaló őseink milyen nyelvet beszéltek? Élő ember nem tudná biztonsággal megmondani, mi volt Árpád apánk anyanyelve. Arról viszont biztos információink vannak, hogy a honfoglalók társadalma nem egynyelvű volt.”