Jól áll a jobboldal a nyelvpolitikai küzdelemben? Úgy legyen!

„A Fidesz az évtizedek óta tudatos, egyre inkább professzionalizálódó nyelvpolitikával nemcsak azt határozza meg, hogy miről beszéljenek az emberek, de azt is, hogy hogyan, milyen szavakat és fogalmakat használjanak ehhez. Ennek pedig óriási jelentősége van: azzal, hogy milyen szavakkal írjuk le a valóságot, a gondolatainkat is keretbe foglaljuk” – írja Plankó Gergő a 444-en.

Plankó a kormánypárt és körei nyelvpolitikai küzdelmeire koncentrál cikkében, békésestül, gramscistul. Idézi Cas Mudde populizmuskutatót (aki populizmusról szóló könyvét azzal kezdi: annyi mindent értünk ma populizmuson, hogy a tudósok nem tudják definiálni a kifejezést), valamint George Lakoff nyelvészt: „Lakoff szerint a keretalkotás alapelve, hogy ne használjuk a másik oldal nyelvét egy vitában, mert a szóhasználat eleve meghatároz egy keretet. Aki pedig irányítja a nyelvet, az irányítja az üzenetet is”.

Ez egy olyan újszerű bölcsesség, amit minden elsőéves magyar- és kommunikáció szakos tud, de valóban nem árt rá emlékezni. A 444 arra futtatja ki a cikket, hogy a „populista jobboldal” mennyire jól használja a nyelvi keretezést (narratívát, diskurzust), és hogy ezt a hatvanas évek baloldalától tanulta.

Én inkább azt mondanám,

Két éve a gendertudós Kövér Van-Til Ágnes azon szomorkodott az Indexnek adott nyilatkozatában: „a félreértéseknek megágyaz, hogy az ultrakonzervatív oldalon tudatos jelentésépítés is előfordul”. Ezt arra értette, hogy a mindenféle jobboldali politikai erők szerte a kontinensen kiakadtak a genderológia előző években tapasztalható szárnyalásán, és ezért neki is mentek a genderológiának. 

Figyeljük meg: Kövér Van-Til Ágnes kapásból „ultrakonzervatívot” mondott. Tehát miközben jelentésépítéssel vádolta a jobboldalt, aközben ő maga is jelentést épített: egy hétköznapi, normális, teljesen bevett jobboldali álláspontot, amiben semmi ultra nincsen, megpróbált kitolni a progresszív eszme szigorúan őrzött, „Elfogadhatatlan” felirattal díszített vasajtója mögé, ahol a baloldal számára szalonképtelen „fasiszták”, „nácik”, „rasszisták”, „homofóbok” és mások gyülekeznek – legalábbis az ő elméjükben. 

Olvassa el ezt is! Mao nyomában: mi is a politikai korrektség valójában?

Mint akkor írtam: „jelentésépítés bűnében évszázados történelmi privilégiumokkal rendelkezik a baloldal. Majd pont nem azok fognak jelentést építeni, akik újra akarják formálni a világot”.

Szerintük a nyelv amúgy sem tükrözi a valóságot, hanem torzítja, s amúgy is dekonstruálható és konstruálható. Lásd a Saussure-Derrida genealógiai táblázatokat. 

Egyszóval

hiszen a hamis tudat felszabadításához és a világ átalakításához a nyelvet is át kell formálni. 

Ironikus, amikor a baloldal azon lamentál, hogy a jobboldal eltanulja az eredetileg csak belső használatra szánt módszertant a kultúrmarxistáktól, és a felszabadítás nemes eszközéből hirtelen a jobboldal által a hatalom megkaparintására használt nemtelen eszköz lesz – mármint a balos interpretáció, narratíva, keretezés szerint. 

Jelezzük itt azért: ha a világ dekonstruálható, átkonstruálható, akkor ugye re-konstruálható, restaurálható is, tehát, nincs szükségszerű haladás.

Ahogy Chesterton mondja: „Van az a mondás a modernek részéről (helyettesítsük ezt be „posztmodernek”-re – SZG), hogy az órát nem tekerheted vissza. Az egyszerű és nyilvánvaló válasz az, hogy de, visszatekerheted. Az órát, minthogy ember alkotás, bármikor vissza lehet állítani ujjunkkal bármely órára. Ugyanígy  a társadalom, lévén emberi alkotás, rekonstruálható bármely olyan terv szerint, amely valaha létezett”. 

Nem azt mondom, hogy Chestertonnak biztosan igaza van. Akkor viszont biztos igaza van,  ha a kultúrmarxista baloldal alapvetései igazak.

Építsük hát nyugodtan tovább a konzervatív jobboldal nyelvi konstrukcióit, kereteit és világmagyarázatait itthon és szerte a nyugati világban.