A magyar állam harca a magyar kultúra ellen

„Nade mit sikerült nekik kilenc év alatt a kultúra tekintetében tető alá hozniuk?

A lassan mögöttünk lévő évtized kultúrpolitikája másból sem állt, mint a magyar szellemi és kulturális élet kegyelmet nem ismerő üldözéséből. Egymás után kerültek csókosok irányítása alá a kultúra meghatározó intézményei, beleértve a kőszínházakat, támogatási struktúrákat és múzeumokat. És ahogy a szakmai helyett egyre inkább pártpolitikai szempontok érvényesültek, úgy vezetett ez nem meglepő módon a színvonal hanyatlásához. A hazai állami intézményrendszertől bármi módon függő alkotók rettegnek és hallgatnak.

A »forradalom után« elsők között penderítették ki Alföldi Róbertet, az ország talán legzseniálisabb konzervatív rendezőjét a Nemzeti Színház éléről, akinek az volt a bűne csupán, hogy az ő  – talán önmaga által sem felismert – konzervatívizmusa nem a prűd kispolgáré volt, aki toporzékol, ha csúnya beszédet hall, és medvecsapdába lépett kóbor kutyaként nyüszít, ha neadjisten egymásra vizelő férfiakat lát a színpadon, hanem a társadalom alapjainak megváltoztathatóságával kapcsolatos burke-i szkepszis, és az emberi természettel kapcsolatos mély pesszimizmus. Aztán jöttek a független színházak, amelyek nagy részét kicsinálták, de még azokban a kőszínházakban is látványosan eluralkodott a félelem és az öncenzúra, amelyek még nem jutottak káderkézre.

Az egész társadalmat, így a kulturális életet is igazgató fortélyos félelem kikezdi a szolidaritást, a szakmabeliek ritkán állnak ki egymás mellett, ahogy az látható volt a kulturális TAO pénzek elvételével szemben tanusított számottevő ellenállás hiányából.

Ha a magyar társadalom és kultúra válságát komolyan firtató színházra kíváncsi az ember (a hétköznapi politikai esemenyek felszínes kapargatásán vagy magánéleti eseményeken való viccelődésen kívül), akkor sajnos külföldre kell utaznia, ahogy azt a szabadabb mozgásra vágyó alkotók egy része is teszi, mert Magyarországon egyszerűen nincs olyan állapotban a színházi szakma, hogy saját társadalmi pozíciójára komolyan reflektálni tudjon súlyos politikai kockázat nélkül.”