„Rövid külügyi szóvivői pályafutásom során többször is feljelentettek, ám aki ezt a szakmát ismeri, az tudja, ebben nincs semmi meglepő. Általában a végletekig türelmes és segítőkész voltam, de három kivétel azért előfordult.
Egy alkalommal az egyik kereskedelmi televízió fiatal riporternője jelentkezett, rövid interjút kért Koszovó függetlenségéről. Akkoriban, 2007-ben ez fontos politikai ügy volt. Késve érkezett, de úgy tűnik, újságírói körökben az ilyesmit természetesnek tartják. Az operatőr készenlétben, a hang rendben.
- Na, meséljen – kezdte a kisasszony.
- Inkább kérdezzen – javasoltam én tréfásan.
- Mit kérdezzek? - ő nem volt tréfás.
- Mi érdekli pontosan?
- Semmi – érkezett a válasz. – Az Állatkertbe indultam, mert zsiráf született, útközben mondta a szerkesztő, hogy ugorjak be, majd maga kisegít.
Javasoltam, hogy akkor csomagoljanak. Mire visszaértem az irodába, már hívatott az államtitkár. »Nem készült fel a szóvivő a válaszra«, ez volt a televíziós csatorna véleménye.”