Ugyan a halott embertársunk húsába való beleevésről meg tudjuk győzni magunkat, azért az ember alapvetően irtózik a kannibalizmus legenyhébb formáitól is – írja a szerzőpáros, s ezt a jelenséget „pszichológiai esszencializmusnak” nevezi el.
A szerzőpáros végigveszi a kérdés irodalmát, majd megemlíti, hogy vannak, akik szerint az éhezés elleni küzdelem jegyében nem eltemetni kellene a halottakat, hanem megenni. Ugyanakkor egy felsóhajtással megjegyzik, hogy emberhús helyett lehet növényeket is enni.
A Lancasteri Egyetem professzorai ugyan cikkük végén megjegyzik, hogy hála az égnek nincs szükség a kannibalizmus tabujának megdöntésére, mégis leírják azt, hogy az emberi test által megtestesített személyiség még a halála után is annyira hozzá kapcsolódik valakihez, hogy még szélsőséges helyzetben is előfordulhat, hogy az „óvatos érvelés”-t az emberhús megevése mellett „felülírja az idegenkedés és undor érzése”.