„Különös löketet adott ezeknek az országoknak az EU-csatlakozás, azóta sokkal gyorsabban növekednek, mint a régi tagállamok. És még így is évtizedek kellhetnek, mire a Kelet eléri a Nyugat színvonalát. A rendszerváltások rossz tapasztalatai és az érzés, hogy nem haladtak olyan gyorsan, ahogy szerettek volna, megmagyarázzák a csalódottságot Kelet-Európa egyes részein.
Ehhez jön még az a meggyőződés, hogy »Brüsszel« és általában a »Nyugat« lekezeli és nem érti őket, legyen szó a menekültpolitikáról vagy az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról. Nem utolsó sorban ez a frusztráció magyarázza a nacionalista, populista és euroszkeptikus áramlatokat Varsóban, Budapesten és máshol is. Harminc évvel a berlini fal leomlása után józanul azt kell megállapítanunk, hogy a gazdasági integráció nem mindenhol hozott magával politikai-ideológiai változást.
Az EU és a NATO szövetségeibe való felvétel befejeződött, a betagozódás a nemzetközi piacokba és ellátási láncokba szintén sikerült. De a remény, hogy ezzel együtt a nyugati értékek, a demokrácia- és jogértelmezés stabil, független intézményei és egy erős, pluralista társadalom is meghonosodnak, nos, ez csak részben teljesült. Nem kell Kínáig tekinteni, hogy megértsük: a kapitalizmus sajnos illiberális rezsimekben is működik.”