Kádár velünk él a 21. században is – minden ferdén rakott téglasorban és béna nosztalgiázásban, minden önhazugságban és félrenézésben.
A Mandiner szerzőinek cikksorozata Kádár János halálának 30. évfordulóján
Kádár János életem egyik legkorábbi alakítója. 1995-ben születtem, s előtte, a várandóság boldog felhőin lebegve édesanyám döntést hozott: ha fia születik, Mátyásnak fogják hívni. Kész is volt a családi botrány, mert ugyan, mégis, ki az a gyengeelméjű, hormonjaitól zavaros, ködfejű ember, aki Rákosi Mátyásra emlékezne minden alkalommal, amikor kimondja gyermeke nevét. Legyen egyenesen János, hogy a jó Kádár papára gondoljunk, nem?!
Édesanyám érvelése szerint a drága nagymama gondolhatott volna Mátyás királyra vagy éppen János vitézre is, ha már hőn szeretett unokájáról van szó, de ide, a Jóisten kegyelméből, nem jutottunk. Lány lettem.
Mindenesetre Kádár János hatott az életemre, mert hatott a nehezen felejtő, ám annál temperamentumosabb családomra, ahogyan egész nehezen felejtő, de az érzelmeket csodálatosan elfojtó nemzetünkre is.
Kádár János tagadhatatlanul része a 21. századi életünknek is, akkor is, ha már a másik oldalról figyel bennünket. Ha szeretjük, ha nem, benne van
minden elszámolt tervrajzban, ferdén rakott jóleszazúgyisbazmeg téglasorban,
minden utoljára negyven éve átfestett rozsdás, fehér kerítésben,
minden irgalmatlan ronda sárgás-rozsdás erkélyablakban, repedezett kádárkockában, papírfalú, penészedő iskolában,
minden vizes zsömlében, menzás gulyáslevesben, amihez piskótakockát adnak,
minden olajszagú, levegőtlen balatoni kifőzdében,
minden szemétdombról kihirdetett Nagy Igazságban, örökké jobban-tudásban, látszólag megértő hallgatásban,
minden problémában, amit elhazudunk magunk és egymás elől, mikor érezzük, hogy valami nem stimmel,
minden egymáson való átgázolásban, látszólag kedves, de igazából tahó mondatunkban,
minden első pillanatos lemondásban, oktalan tehetetlenség- és kiszolgáltatottságérzésben, megalkuvó félrenézésben,
minden szar dolgon való nosztalgiázásban.
Kádár mindenünkben benne van, mert Kádár és az ő izmusa bennünk van.
Meg kellene tanulnunk végre a személyiségünk – nemzettudatunk? – részévé tenni, lélektanilag rendbe jönni vele.
Nehéz küzdelem lesz. De lassan nekiveselkedhetnénk, ha már magunkkal kell leéljük az egész életet.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
„Zseni volt, utánozhatatlan művész, de az üzleti érzéke gyakorlatilag a nullával vetekedett” – meséli Hernádi Lajos.
A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ naptárában továbbra is szerepel Lakatos Márk december 2-i előadása Ízlésed és pofonok címmel, szúrta ki a Magyar Nemzet.
