Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

A Holdat megjárt űrhajósok hősök voltak – a Holdra szállásban kételkedők pedig olyan futóbolondok, akik megveszekedetten elutasítják azt, hogy az emberi faj képes lenne átugorni a saját határait.
Ötvenéves az emberiség egyik legnagyszerűbb teljesítménye, amikor a fél világ csak ámultan ült a tévék és a rádiók előtt, azon csodálkozva, hogy egyáltalán lehetséges ilyesmi.
Neil Armstrong, majd őt követően Buzz Aldrin a történelem során először egy idegen bolygó felszínére lépett, s mindezt olyan technikai tudással felvértezve tették, amelynek alsó hangon a százszorosa lapul most a zsebünkben.
Ötven év alatt nem találtuk fel a repülő autókat és nem hódítottuk meg a Naprendszert, hogy letegyük az Alapítvány alapkövét, helyette azon ügyködünk, hogy nagyobb felbontású legyen a telefonok képernyője és pár megapixellel élesebb fotókat készíthessünk ezekkel az eszközökkel. Erre megy a technikai fejlődés, a belé öntött milliárd és milliárd dollárok ezt segítik elő, hiszen a hidegháború is véget ért.
és nincs már két szuperhatalom, ami ebben is a farkát méregetheti; hiszen végül erről szólt az egész.
Viszont ez nem egy üresen moralizáló cikk, sírva a múlton, hanem ujjongás az időnként még ma is felbukkanó férfiasság előtt. Történt ugyanis, hogy Buzz Aldrint, aki másodikként lépett a Holdra, a nyílt utcán még 2002-ben megtalálta egy futóbolond, aki elkezdte őt lehazugozni, majd felszólította, hogy esküdjön meg arra, valóban a Holdon járt. Nem járt jól a végén, a felbőszült aggastyán Aldrin jobbegyenessel ütötte ki őt.
Nem tudom mennyire tájékozottak ebben a szubkultúrában, de a laposföld-hívők és az oltásellenesek hajmeresztő ostobaságai mögött mostanában egy kicsit kikerülve a rivaldafényből és a divatból, létezik az űrprogramok valódiságát kétségbevonó szekta is.
Azt állítják, hogy az ember nem is járt az űrben, pláne nem a Holdon, hazug az összes Mars-rover képe és adatai is. Meggyőződésük, hogy a holdi felvételeket – mármint az elsőt – Stanley Kubrick készítette, és a NASA semmi más, csak egy orbitális hazugsággyár. Mindezeket ezerszer cáfolt információkra alapozzák, de a fake news és az echo-chamberek korában ha valamit elég sokat és elég elszántanak mondanak, akkor esélye sincs a józan észnek.
Nagy általánosságban szándékosan lerontott minőségű, bélyeg nagyságú, fekete-fehér képek alapján igyekeznek igazukat bizonyítani, és amikor a valódi, remek minőségű fotót mellé helyezzük, hamisítást kiáltanak. Hiszen jól tudjuk, az elemi logika szabályai szerint a rosszabb minőségből lehetséges jobb minőséget előállítani, hamis képből valódit alkotni.
Az emberek holdi jelenlétét bizonyító, LRO-szonda által készített bámulatos részletességű képeket is hamisnak tekintik, hiába látszanak világosan rajtuk a bolygón hagyott eszközök, még a zászlók is.
Az oltásellenesekkel ellentétben tehát nem ön- és közveszélyes, csupán közönséges futóbolondokról beszélünk, akik ki tudja milyen megfontolások alapján,
Ők tudják, miért jó ez nekik.
Visszatérve a Buzz Aldrin-videóhoz, azért lelkesítő ez a videó, mert a már akkor is aggastyán – de szerencsére a mai napig jó egészségnek örvendő hős – egy ideig tűri a becsmérlést, aztán lendületből behúz egyet a kispályás provokátornak.
Buzz Aldrin, a háborút megjárt vadászpilóta, MIT-n doktorált mérnök és űrhajós egyike a Föld legbátrabb embereinek, hasonlatos azokhoz a pionírokhoz, akik egykor lélekvesztőkben vágtak neki az óceánoknak, mert meggyőződésük volt, hogy vár rájuk valami a víz másik oldalán, szembesült a posztmodern tagadással és a mindent megkérdőjelező nihilizmussal – mindazzal, ami megmérgezi a 21. századot is.
És Aldrin, aki egy egészségesebb kor gyermeke, más neveltetéssel, más aggyal, más lélekkel és főleg más szívvel, egy idő után nem tűri tovább, hogy egy senki megkérdőjelezze a világraszóló hőstettet. Mintha Daidaloszhoz mentek volna oda, hogy esküdjön meg rá, repülni lehetetlen, vagy Prométheuszhoz, hogy szerintük márpedig a tűz nem létezik, az csak a hatalom hazugsága.
És igen, befigyelt egy nagy maflás, amitől persze semmi baja nem lett a provokátornak, de következőre talán valamivel óvatosabban vág neki a heccelésének. Nem mindenki tűri szó nélkül, ha a becsületébe tipornak, és a 20. század első felének úriemberei még tisztában voltak ezzel a szabállyal. Éppen ezért keveset provokáltak, de ha így tettek, tisztában voltak a várható retorziókkal.