Egy antiszemita a mások antiszemitizmusa ellen

„Az 5-ös számú párttagkönyvével büszkélkedő kormánypárti újságíró méretes cikkben leckézteti Franciaország budapesti nagykövetét a kormánypárti napilap hasábjain.

Az ürügy: francia bírósági szakértők immár harmadízben is beszámíthatatlannak nyilvánították egy barbár antiszemita gyilkosság elkövetőjét. 2017. április 4-én egy Kobili Traoré nevű, sokszorosan visszaeső bűnöző behatolt szomszédja, a 65 éves zsidó Sarah Halimi lakásába, súlyosan bántalmazta az asszonyt, majd kihajította a harmadik emeleti erkélyről. (Az ügyről a Szombat is többször írt.)

Hosszadalmas, durván vádaskodó hangnemű cikkében a szerző azt állítja, hogy Franciaországban a sajtó részéről »igyekeztek elhallgatni, eltussolni a dolgot« (ami nem igaz), hogy elmaradt az általános felháborodás (ami részben valóban igaz, csak a zsidó közösség háborodott fel).

Valóban aggasztó jelenségeket a szerző gátlástalanul eltúloz: »Egymást érik az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények, nyílt utcán támadják meg és fenyegetik a zsidókat.«

Ilyenek esetek valóban előfordultak (a Szombat ezekről is számos alkalommal írt), de a fenti szövegből az sejlik, hogy az utcára kimerészkedő zsidók óhatatlanul támadások áldozatai lesznek. Itt még nem tartunk.

A szerző feladata világos: a nagykövet fejére kell olvasnia, hogy Franciaországban tombol az antiszemitizmus, a »kézivezérelt, aljas, velejéig rothadt, hazug és becstelen sajtó« hallgat, a kormány pedig nem hogy igyekezne ezt megfékezni, hanem cinkos módon bátorítja a muszlim és szélsőbaloldali forrásból táplálkozó gyűlöletet.

Míg ellenben Magyarországon »soha nem látott reneszánszát éli a zsidó kultúra, …a lehető legnagyobb biztonságban élnek a zsidók, ahol egyszerűen nincsenek antiszemita támadások és atrocitások«.

Amennyire aggasztóak ezek a nyugati jelenségek, annyira világos a szerző szándéka: csak azt tartja feladatának, hogy az antiszemitizmust ürügyül használva élhetetlennek bélyegezze a nyugati demokráciákat és példamutató, remek helynek Orbán Viktor Magyarországát.

Ha ez valóban így lenne, a menekülő francia zsidók Magyarország felé vennék az irányt.

A szerző a valóban létező és aggasztó franciaországi (németországi, stb.) jelenségeket apokaliptikus méretűvé nagyítja, a magyarországi viszonylagos nyugalmat pedig paradicsomi állapotokká stilizálja.”