„Ezért sem árt tisztázni bizonyos alapfogalmakat. A klímaváltozás és a globális felmelegedés nem ugyanaz; előbbit tőlünk és rajtunk kívül álló, külső hatások évezredek vagy hosszabb, utóbbit mi, környezetrongálók évszázadok vagy rövidebb periódus alatt idézzük elő. Ha a Nap fénye és melege csökken, ha a Föld keringési pályája radikálisan módosul, nincs mit tennünk; legfeljebb a sci-fikben, amelyekben néhány találékony, természetesen amerikai illetőségű és lehetőleg minél több népcsoportot képviselő hérosz megmenti a világot.
Az általunk magunkra – és főleg utódainkra – vont bajok megoldása, kezelése ellenben nem igényelne galaktikus léptékű hőstetteket, keretnek megtenné a Föld és az azon belüli tervszerű, általános együttműködés is. A fosszilis energia túlzott használatából származó szén-dioxid-kibocsátás, az erdőirtás, az ózonréteg már-már szisztematikus vékonyítása így is kordában tartható lenne. Csakhogy, ha kevésbé apokaliptikus módon is, de nagyjából ugyanaz a gond, mint a Nap halála vagy az űrből felénk száguldó, hegységnyi méretű meteorit esetében: a veszélyforrás mögött sokkal nagyobb az erő, mint amennyi annak elhárítására összpontosul.