„Úgy tűnik, a világpolitika két részre szakad egy mesterségesen generált törésvonal mentén: mitől féljünk jobban, a migrációs válságtól vagy a globális klímakatasztrófától? Melyik a fontosabb, a nagyobb ügy?
Pedig ha hagyjuk eloszlani a politika kavarta porfelhőt, a válasz hirtelen egyértelművé válik: mindkettőn az emberiség jövője múlhat, és nem is lehet ezeket elválasztani egymástól, hiszen szervesen összekapcsolódnak. A túlnépesedés tovább erősíti az éghajlatváltozás hatásait és a környezetszennyezés mértékét, ezek pedig tovább növelik az élhetetlenné váló helyek számát, ahonnan az emberek menekülni akarnak. A válasz tehát klímavédelem ÉS a migrációs válság kezelése.
Mindkét téma körül találunk józanul gondolkodókat és »katasztrófapolitikusokat«, de valamiért kevesen vannak egyelőre azok, akik felismerik, hogy mindkét problémával foglalkozni kell, politikai véleménytől függetlenül, mert az emberiség jövője nem lehet politikai oldal kérdése. Ez az időszak az emberi faj egyik nagy próbatétele lehet, és gondoljunk bármit a világ más dolgairól, ebben egy irányba kell haladnunk: ha hiszünk abban, hogy az emberiség nagy hatással van a klímaváltozásra, ha nem, mindent meg kell tennünk, hogy mérsékeljük az azt fokozó tevékenységünket és a környezetszennyezést. Ha pedig végül kiderül, hogy mégsem az ember a felmelegedés fő felelőse, akkor is úgy állhatunk ott, hogy bár tévedtünk, de jobb, tisztább világot hagytunk a gyermekeinkre, mint amit kaptunk a szüleinktől. A migrációval kapcsolatban pedig ugyanígy kell gondolkodnunk: legyen valaki illegális vagy legális bevándorló vagy menekült, a befogadása vagy nem befogadása egyéni sorsán javíthat vagy ronthat, így arra is érdemes figyelnünk, hogy egészében próbáljuk megoldani a problémát, és az emberi jogok és a kereszténység (és majdnem minden más vallás) szellemiségének talaján állva mindent megtegyünk, hogy a világ minden embere ott tudjon biztonságban és jólétben élni, ahol született, és ne kényszerüljön otthona elhagyására.”