János! Ezt mégis hogy??

„János! Ezt mégis hogy?? Egy órája még összegörnyedve sírtam, de most összeszedtem magam, és csakazértse vagyok hajlandó másképp gondolni rád ezentúl, mint a vigyorgó, nevetős, szarkasztikus, bohóckodó Téreyre.

Meg a kolozsvari sétánkra az esőben itt a képen hármasban, a repülőútunkra, tudod, amikor leült mellénk a Komárlaci, meg a beszélgetéseinkre, a terveinkre meg amikor a próbahelyünkön aludtál, a Nyelvterületre, amin együttdolgoztunk 20 éve Szombathelyen, meg a közös kedvenceinkre, Seamus Heaney-re meg a Joy Division-re, meg mindenre, ami te voltál.

Vannak szavak, jelzős szerkezetek, párbeszédek, amik úgy lesznek-maradnak örökké a tiéd, ahogy József Attiláé és Pilinszkyé más szavak és nyelvi szerkezetek. Nagy költő voltál, nem is tudják még sokan, hogy mennyire nagy. Ja, meccsre már nem megyünk együtt, pedig azt is mennyire terveztük, látod. Hiányozni fogsz úgy, hogy közben itt leszel velünk mindig.”