„A véleménykülönbség nem probléma, hanem lehetőség” – mérföldkőhöz ért az MCC Vitaakadémia

Nem csak a vita technikáját sajátították el a résztvevők, hanem azt a szemléletet is, amely a konstruktív párbeszéd alapja.

Az MTA Közgyűlése határozott arról, hogy kutatóhálózatát saját szervezetén belül kívánja tartani.
„A jelen törvényjavaslat elvonni tervezi az MTA-tól a kutatóhálózatát. A tervezet hatásvizsgálatát[5] nem kaptuk meg, így nincs ismeretünk a társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásáról, a jogszabály megalkotásának szükségességéről, elmaradásának várható következményeiről. Ami a legfontosabb: nem ismerjük az elfogadásra váró törvény célját.
Érveink az törvénytervezettel szemben:
Kérem Önt, hogy a fentiek alapján fontolja meg, hogy a törvénytervezet jelen formájában alkalmas-e elfogadásra. Figyelmébe ajánlom Palkovics László miniszter úr kijelentését az MTA Elnöksége 2018. június 15-i rendkívüli ülésének hitelesített jegyzőkönyve alapján: „…a Kormány nem akarja csökkenteni az Akadémia költségvetését, nem akarja átvenni az akadémiai kutatóintézeteket, és átadni sem az egyetemeknek, a továbbiakban is az Akadémia autonóm döntése marad, hogy ezeket az intézeteket hogyan kívánja a jövőben menedzselni. A Kormány nem akarja, hogy az Akadémia kutatóintézetei csak azokkal a tudományterületekkel foglalkozzanak, amelyek a technológia és innováció területei közé sorolhatóak. A Kormány nem akarja azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez más országokban megtörtént – leválasztásra kerüljenek.” Miniszter úr kiemelte, hogy a magyar Kormány az Akadémiát és kutatóintézeteit értéknek tekinti.”