„A munkások, a munkájukból élni és megélni akaró emberek térségünk-beli pillanatnyi helyzetéről szóló leírással itt akár meg is állhatnánk, ha lényegében nem hasonlót mondtak volna Németországban is az ottani szakszervezetek képviselői május elsejei, csaknem 500 helyszínen szervezett felvonulásukon, ahol úgyszintén a munkavállalók helyzetének javítását követelték. Miközben a belgrádi nem mondható rendkívül tömegesnek, a német munkások eme megmozdulását már intő jelként is minősítethetnénk arra vonatkozóan, hogy az alacsony bérszínvonal miatt növekvőben van a munkások elégedetlensége. Az arányok mások, de a munkavállaló kiszolgáltatottsága hasonló. A mi számunkra jó fizetésnek vélt, a német palettán az alsó szinteken levő keresetek már nem elegendőek a méltó élethez ott sem, különösen azok számára, akik magas lakbéreket kénytelenek fizetni.
S miközben még a közelmúltban is az Európai Unió tagállamaiban tartott parlamenti választások alkalmával kifejezett volt a migráció ellenes, illetve a migráció visszaszorítását szorgalmazó pártok előretörése – az AFD sikerei is ezt jelezték a német tartományi választásokon -, a mostani szakszervezeti üzenetek jelzik, hogy a szociális kérdések egyre nagyobb súllyal jelennek meg (talán éppen a szociálpolitikára szánt pénzeknek a bevándorlás miatti elköltésének okán) a most éppen aktuális uniós parlamenti választások tükrében. A bérek alacsonyan tartása a piaci versengés egyik eszköze az uniós tagországokban is, de úgy látszik, most már eljött az ideje, hogy a munkavállalók kiszámolják, mi az a minimum, ami méltó életet biztosít a számukra az EU országaiban. Hogy a domináns munkaadók haszna mekkora, azt úgysem tudjuk meg.”