Harmincegy

A minap 31 éves lett a Fidesz.

Az emberi életben komoly kor ez, ennyi idősen az ember más minimum gondolkozik a családalapításon, ha éppen nem tevékenyen tesz érte. Egzisztenciálisan elkezd beérni: ha nem is bölcsen, de megértőbben látja a világot, és a jövő minduntalan felvázolása mellett legalább annyira foglalkoztatja a jelen is.

Harmincegy évesen az ember már nem fiatal, de nem is öreg. A középkorúság kapujának előtere, látod a kilincset és a küszöböt, és világosan látod azt is, hogy hamarosan belépsz rajta. Messze még az az állapot, hogy számot kelljen vetned, de már van mögötted annyi, hogy abból bőven meríthetsz egy-egy döntésednél.

Én is 31 éves vagyok.

A 31 év nem csekély időtáv egy politikai közösség életében sem. Nem egy nyugat-európai mérföldkő, ahol akár évszázados hagyományokkal is bírhat egy ma is létező párt, de egy olyan fiatal demokrácia esetében, mint a magyarországi, több mint tiszteletet parancsoló. Különösen úgy, ha megnézzük – és ezt aztán nézhetjük –, hol maradt el a Fidesz mellett a többi rendszerváltó párt. Az MSZP-t hagyjuk, posztkomcsi pártként nem mérce az életkora – valójában sokkal idősebbek –, de a többi egykor befolyásos párt szépen eltűnt a semmiben. Megszűntek, jelentéktelenné váltak, elporladtak.

Mondhatnám, az idő igaz, és eldönti, ami nem az.

Biztosan vannak még páran, akik elmondhatják magukról, de a Fidesz története egy kicsit az én történetem is.

Alig két hónappal vagyok idősebb a Fidesznél: szüleim a pécsi szervezet alapítói voltak, és mindketten jelentősen ott hagyták kezük nyomát a párton, országos és helyi, kormányzati és képviselői, közösségszervezői és vezetői szinten is.

Nagy büszkeség számomra a falat emelős debreceni beszéd, ami mostanra – és szerencsére! – minden eddiginél jobban meghatározza a párt politikáját, de akkor még a közösségen belül is meg-megriadtak tőle: „…ma már a baloldal hétfejű nemzetpusztító sárkányával szemben kevés a fal. Ezek nem kisstílűek, az utolsó szál bőrt is lenyúzzák, ha hagyjuk. A baloldalt és kaméleon szövetségeseit végleg el kell felejteni Magyarországon, legalábbis ami a kormányzást illeti”.

Hát persze, hogy 31 év alatt változik egy párt. Fiatalemberekből középkorúak lesznek az alapítók, a nagy hangon világba kiáltott, akkor igaznak vélt jelszavakból pedig kormányzati felelősség, nemzetféltés.

A közéletben nem a változás hiteltelen. A magyarázhatatlan, organikus fejlődést „megspóroló”, aktuálpolitikai érdekek mentén, a saját hajánál fogva előrángatott változás a komolyan vehetetlen. Akik a tegnapra sem emlékeznek, azok számára nyilván hihetetlen, hogy

Versengett ott mindenféle nézet, és a kezdeti évek után – de még inkább a Demokratikus Charta elindulását követően, ami egészen egyszerűen a komcsik kebelre ölelését volt hivatott sikerre vinni – egyre jobban kidomborodott a jobboldali, nemzeti, konzervatív arcél.

Ez nyilván köszönhető volt annak, ahogy az akkor magukat nyeregben érző komcsik és az SZDSZ egészen világosan közölte a Fidesszel, hogy vagy velük tartanak – értsd, a Demokratikus Charta berkei közé –, vagy tönkreteszik őket és a szemetesben végzik. A Fidesz vállalta a harcot – aminek nyílt színi kirobbanása is kötődik a debreceni kongresszushoz –, pedig benne volt ám a pakliban, hogy az akkor legnépszerűbb pártként is mért fiatal demokraták 1994-ben végül a Parlamentbe sem jutnak be.

A komcsik ez alkalommal sem hazudtak, és a hadjáratuk majdnem sikeres lett.

A balos és liberális guruk fékezhetetlen, magyarázhatatlan és egészen illogikus Orbán- és Fidesz-gyűlölete különben pontosan ebben a kudarcos kísérletben gyökerezik. Ezek a tótumfaktumok azóta sem tudják megemészteni, hogy nem sikerült legyilkolni a velük szembeszálló pártot. Hiszen akkor még a kezükben volt minden szükséges eszköz, és mégsem sikerült. Nem ment. Csodálkozhatunk azon, hogy ezek után engesztelhetetlenül utálják azt, amit képtelenek voltak elpusztítani?

És amit el akartak pusztítani,

És azok a fiatalabb megmondók, akiket nap mint nap látunk megnyilvánulni, ugyanezen oknál fogva gyűlölködnek. Atavisztikus, magyarázhatatlan érzelem, de politikai felmenőik a legnagyobb becsben plántálták beléjük.

Nyilvánvaló, hogy fog még változni a Fidesz, ez a dolgok természetes rendje. A lényeg azonban mindig az lesz, hogy azokat, akik úgy vélik, hogy minden hibája mellett ez az elérhető legjobb választás, mindig több fogja összekötni, mint elválasztani. Ez a jobboldal igazi ereje a pozdorjává széteső és fogcsikorgatva összepréselni akart mai ellenzékkel szemben. Lehet, hogy ősszel egy sor helyen egyazon jelölt neve mellé kerül a Jobbik és a DK logója – ha a szavazólapon nem is, de gyakorlatilag igen –, ám ne legyen kétségünk, hogy a felszín alatt ők gyűlölik egymást. Bármit is érnek el, az csak időszakos lehet, mert a harmadik napon egymás torkának ugranak.

A gyűlöletük tárgyán kívül semmi közös sincs bennük. És ez a jobboldal sikerének igazi, hosszú távú letéteménye.

A mai magyar jobboldal egy olyan tágas, sokszínű mező, ahol különféle parcellákon különböző növények sarjadnak, és van is helyük sarjadni egymás elfojtása helyett, útját állva a baloldali gaz térfoglalásának is. És ez maradjon is így. A baloldal meg tanulhat a jobboldaltól – ha képes rá.

Ebből születhet egészséges közélet, épeszű, józan és használható jövőkép. A következő 31 évben is ez legyen a cél.