A nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy!

„Ezen a vonalon maradva, két olyan témával, fogalommal találkozunk egyre többször, amelyek általában csak úgy lógnak a levegőben. Az egyik a nemzeti minimum, a másik pedig a szülőföldön megmaradás. Mit ért Ön ezek alatt?

Nemzeti minimumról 2010 óta beszélhetünk. Ezt az állampolgárság, választójog és autonómia kérdéseire adott válasz határozza meg. Én úgy látom: ha bármelyik politikai erőt megkérdezi az ember, mind igyekszik ezek mellé felsorakozni, mert az, aki ezt nem teszi meg, szalonképtelenné válik a nemzeten belül.

A szülőföldön megmaradás alatt véleményem szerint egy olyan elvet kell érteni, ami nemcsak az itthonmaradást támogatja, hanem a hazatérést is. Ugyanis 2004-től kezdve mi az Európai Unió tagjai vagyunk, ahol egyebek mellett az emberek szabadon vállalhatnak munkát, vagy éppen tanulhatnak, lakhatnak bárhol. Ezért azon önmagukat européer pártként definiáló hazai ellenzéki pártok, akik kritikaként fogalmazzák meg, hogy Magyarországot egyre többen hagyják el, önmaguknak mondanak ellent. Hiszen, ha ennyire nagy szabadságpártiak, miért probléma, hogy van, aki külföldön dolgozik vagy tanul. A szülőföldön megmaradás egyike azon kormányzati törekvéseknek, amik nem feledkeznek meg az éppen kinn tartózkodó magyarokról, hanem lehetőséget biztosít számukra a hazatérésre. Emellett pedig, az otthon maradóknak nyújt kiemelkedő lehetőségeket. Ennek eredményeit például a Vajdaságban is láthatjuk, ahol legutóbbi látogatásomkor több fiatal mondta, hogy az ide érkező gazdasági beruházások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy haza költözzenek.

Kevésbé pozitív témák, de nemzetpolitikáról beszélve muszáj megemlítenünk ezeket is. Szlovákiában most zajlik egy jogalkotásnak csúfolt folyamat, ami gyakorlatilag betiltaná a magyar himnusz éneklését. Ukrajnában választások vannak, amelynek kampányában megint a magyarok voltak a főellenségek. Mit gondol ezekről?

Ami a szlovák helyzetet illeti, én már ott tartok, hogy semmin sem lepődök meg. Annak örülök, hogy a kormányközi kapcsolataink jók, és az jó is lenne, ha nem történnének ilyenek. Szoktam-volt mondani, hogy egy hajszál a húslevesben sok, kopasz fejen meg kevés. Önmagában azzal, hogy a Beneš-dekrétumok megerősítését követően, most már a himnusz betiltása is megtörténik, már nehezen lehet mit kezdeni. Én ebben azt tartom a legszomorúbbnak, hogy voltak magyar képviselők, akik ezt megszavazták. Tovább gondolva azonban felmerül az a még szomorúbb kérdés: hol van most az Európai Unió? Vagy éppen Juncker úr a nagy igazságérzetével?

Ukrajnával kapcsolatban meg kell várnunk az elnökválasztás végkimenetelét, de az ott zajló folyamatokat is felháborítónak tartom. Azt gondolom, hogy fontos lenne egy olyan, határon átnyúló gazdasági övezetet kialakítanunk – a szabolcsi és a Tisza-menti járásban, amely  állami támogatásokat, járulékkedvezményeket, adókedvezményeket emel be a régióba. Ahol van egy gazdasági prosperitás, ott sokkal könnyebb az egyéb dolgokat rendezni. Úgyhogy én hiszek abban, hogy el fog indulni ott is egy felemelkedés. Nem is történhet másként, hiszen Ukrajna az EU társult országa.

Végezetül, Orbán Viktor miniszterelnök úr pénteken mutatta be a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási programját. Ezzel hivatalosan is elindult a kampány. Ön szerint mi az igazi tét május 26-án?

Európa egy inflexiós ponthoz ért. A kérdés most az, hogy Európa a repülőjét  fel tudja-e húzni, vagy hagyja tovább zuhanni. Nyilvánvaló, hogy ehhez olyan vezetést kell ennek a repülőnek, amely képes egy irányváltással magasabbra repíteni. Ezt az európai vezetés csak akkor képes megtenni, ha olyan embereket választunk az élére, akik elvszerű politizálást folytatnak. Ezen politikusoknak elsősorban nem szabad kinyitniuk Európát a migráció számára. Másodsorban meg kell védeniük azt a keresztény kultúrkört, amire Európa épül. Harmadsorban pedig a nemzetek Európáját kell hirdetniük. Nagyon remélem, hogy olyan politikusok kerülnek többségbe május 26-a után az EP-ben, akik ezeket az értékeket vallják. Valamint azt is, hogy a rendszer ki fogja köpni magából azokat a liberális politikusokat, akik a hamis realizmus és a túlfűtött lényeglátás között próbálják megtalálni azt a kommunikációt – hasonlóan néhány magyarországi politikushoz –, ami mindösszesen  öt perc hírnevet kölcsönöz nekik. Nem utolsó sorban pedig van még egy szempont, amit kiemelten fontosnak tartok: Európát a választott képviselők vezessék, ne pedig azok a pénzemberek, akik hatalmukat és pénzüket használva próbálják felülírni a választók akaratát.”