Nemzet és nyelv határán: így neveld a szórványodat!

A szórvány problematikája az egyik legkényesebb és legmegosztóbb kérdések egyike Magyarországon a nemzetpolitikával foglalkozók körében. Az egymástól teljesen eltérő megoldási javaslatok közt

minden megtalálható. Vannak, akik úgy gondolják, a többségi nemzetbe való beolvadás folyamata csak úgy állítható meg, ha erősítik a szórványban élő magyarok identitástudatát és biztosítják az egyházi és intézményi tevékenységeiket. Mások előbb-utóbb elkerülhetetlennek tartják, hogy ezekről a – ma még viszonylag népesnek mondható – területekről szépen lassan visszavonuljon a magyarság, a közösség tagjait pedig tömbvidékekre vagy az anyaországba kell áttelepíteni.

*

De mi is az a szórvány?

Az anyaországban élőknek sajnos gyakran nem mond semmit ez a szó, vagy csak halványan sejtik mit is jelenthet. Az igazság az, hogy a fogalom tömör, egymondatos definícióval nem ragadható meg, a témával foglalkozók körében pedig ahány kutató, annyiféle definíció létezik rá. Közülük sokan gyakran két, szinte reménytelen dolgot kísérelnek meg: meghatározni pontosan a szórvány fogalmát és számításokba bocsátkozni a szórványban élő magyarok létszámát illetően.

Lássuk...

A szórványlét egy olyan állapot, amelyben egy közös etnikai jellemzőkkel rendelkező közösség a maga belső erőtartalékaiból képtelen fenntartani, megőrizni és reprodukálni a nyelvi és kulturális értékeit. A nemzettesttől elszigetelődve, leépült intézményrendszerrel felszámolódásnak van kitéve, így mindenképpen külső segítségre szorul, különben az asszimiláció útjára kényszerül.

Ez egy elkerülhetetlen folyamat, amelyet nagy erőfeszítéssel is sokszor csak lassítani lehet. Bodó Barna megfogalmazása szerint a szórvány nem más, mint a kisebbségi eltűnés veszélyét nem csak felvillantó, hanem azt gyakran látványosan bemutató társadalmi tér, retorikusabban szólva a „nemzet vagy a nyelv határa”,

A legnagyobb magyar szórványközösség természetesen Erdély területén él.

Erdély számos régiójában a tömbben élő magyarok, politikai- és civil szervezetek, egyházak összefogására és az anyaország sürgős és hathatós támogatására van szükség ahhoz, hogy a szórványban élő közösségek megmaradjanak a magyar nemzet számára. A 16 erdélyi megye közül kilenc kifejezettem szórványmegyének számít (Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér, Arad, Temes, Hunyad, Brassó, Szeben és Krassó-Szörény), egy közülük határesetnek mondható (Kolozs megye, amely némiképp kilóg a sorból, hiszen arányait tekintve szórványhoz hasonlít, ugyanakkor teljes Erdélyben itt van a legkomolyabb intézménykoncentráció).

A további négy megyében a magyar lakosság jelentős része ugyan tömbben él, azonban a jelentős tömbmagyar területek szélén erősen kezdenek mutatkozni a szórványosodás jelei (Szatmár, Szilágy, Bihar és Maros). A magyar lakosság arányait tekintve legjobb helyzetben a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna vannak, azonban a peremterületeken (pl. a Gyergyói medence bizonyos részein vagy akár Kovászna Brassó megyével határos részein) ezek esetében is magas az egyéb nemzetiségek aránya.

amelyek a mai magyar szórványlét helyzeteit létrehozták Erdélyben. Ezeknek a folyamatoknak az intenzitását a mindenkori történelmi helyzet határozta meg: a különböző népcsoportok népesedési mutatói, a hatalmi dominanciák által sokszor tudatosan befolyásolt terjeszkedés és mobilitás, illetve az egyes régiók önállósága vagy épp kiszolgáltatottsága.

A magyar városok elszórványosodása jórészt a 20. század második feléhez, tehát korunk történetéhez tartozik.

A történelmi jelentőségű dél-erdélyi Nagyenyeden jártunk, amely Fehér megye fennmaradt magyar lakosságának legjelentősebb központja, így remek példa arra, milyen problémákkal és kihívásokkal kell megküzdenie egy szórványközösségnek. A környéken csupán három településen élnek tömbben magyarok: Magyarlapádon, Torockón és Torockószentgyörgyön.

A közel 23 ezer fős Maros-parti városban a magyarok aránya napjainkban csupán 12%, tehát nem éri el a kritikus 20%-ot, ami a szükséges arány lenne ahhoz, hogy az ott élő kisebbség élhessen nyelvi jogaival. A nagyenyedi népességfogyás és a magyar ajkú lakosság létszámának csökkenése számos tényezőre vezethető vissza. Az itteni magyar lakosság legnagyobb pusztítása 1849 januárjában történt, amikor is Axente Sever csapatai egy éjszaka alatt több mint 800 lakost öltek meg. Ez a pusztítás nagyban meghatározta a magyar lakosság számának további alakulását a városban.

Később, amikor a II. bécsi döntés után Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz,

félve a román megtorlásoktól. A város össznépessége a rendszerváltás után jelentősen megcsappant, ami az addig működő Fémipari Vállalat bezárásának volt köszönhető. A gyár több mint 10 ezer embernek biztosított munkát, de az emberek nagy része távozott a környékről, miután megszűnt a megélhetését jelentő intézmény. A helyiek elmondása alapján, ezt követően nagyon kevés vállalkozás indult a városban. A munkanélküliség napjainkban igen magas és a pályakezdő fiatalok is inkább elvándorolnak a településről. Azok, akik maradnak, többnyire mezőgazdaságból, szőlőtermesztésből vagy borászatból élnek. Ha hosszútávú segítséget szeretnénk nyújtani ezeknek a területeknek, meg kell találnunk azt a kulcsfontosságú elemet, amit erőteljesen meg kell támogatni, ami nélkül az egyéb további segítségnyújtás szinte hiábavaló. Ez pedig az oktatás.

Bethlen szobra Nagyenyeden

Nos, ilyen nehézkes, nem túl fényes körülmények között kell helytállnia és „erőt sugároznia” a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, amely sokunknak ismerős lehet, akár Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa című elbeszéléséből is. Ez a sugárzó erő már érkezésünkkor szembetűnő volt, hiszen az épület hatalmas és felettébb impozáns. Az iskolát 400 éve alapította Bethlen Gábor fejedelem, és olyan neves emberek tanultak vagy tanítottak itt, mint Apáczai Csere János, Bolyai Farkas, Áprily Lajos, Kőrösi Csoma Sándor, Mikó Imre vagy Kemény Zsigmond. A Romániában is siralmas demográfiai helyzet ellenére több mint 600 diák tanul benne.

Az iskola szórványkollégiumként is funkcionál, amelynek lényege, hogy

azon gyermekek számára, akik olyan településeken élnek, ahol már megszűnt, veszélyeztetett vagy csak tagozati szinten működik a magyar oktatás. Azzal, hogy bentlakást biztosítanak a gyermekek számára, sok szülő mégsem azt az utat választja, hogy a lakhelyéhez legközelebbi román iskolába adja a gyermekét, hanem mégis a magyar anyanyelvű oktatás mellett dönt. Az iskola ezen felül számos diákot a környező településekről vagy mélyszórvány-falvakból utaztat be iskolabusszal, ezzel biztosítva azt, hogy aki a környéken magyar nyelven szeretne tanulni, megtehesse. Az oktatást segítő háttérintézményként funkcionáló Bethlen Gábor Alapítvány révén a bentlakók támogatásban, ösztöndíjban részesülnek. Az alapítvány felel a pályázatok lebonyolításáért is.

Az iskola oktatási, nevelési és identitáserősítő munkájáról, az intézmény igazgatójával, a határozott és tettre kész Szőcs Ildikóval beszélgettem, aki úgy tűnt, végtelen energiával rendelkezik. Nem is lehet ezt másképp.

„Mi egy kis város vagyunk, de ha a gyerek például néptáncolni akar, akkor nálunk arra is lehetősége van. Ez által a magyar kultúrát nagyon mélyen el tudjuk ültetni bennük, hiszen rendszerint ez közösséget is formál. Azt veszem észre az évek során, hogy a baráti körük sem mindegy, hogy hogy alakul. Mert hogyha a néptánc mozgalom erős – márpedig itt, a környék különböző településein erős –, akkor ezek ilyen kis szigetekké alakulnak, a gyerekek ott szocializálódnak és nagy valószínűséggel inkább magyarul lesznek szerelmesek. Nem utolsó sorban pontosan ez a lényeg benne” – mondja az igazgatónő.

Kitartó nevelőmunkájáért az intézmény 2003-ban Magyar Örökség Díjat kapott.

Mivel

így feladatuknak, sőt kötelességüknek érzik a környező általános iskolák még megmaradt magyar tagozatainak támogatását is. A kollégiumban rengeteg Fehér megyei stratégiai megbeszélés zajlik. Felismerve azt, hogy a vidéki tagozatokon összevont 1-4. osztályban a tanító magyar pedagógusok többnyire csak az osztályban szólalnak meg magyarul, ezért nagyon sok pedagógus találkozót is tartanak, ahol egymást erősítik. Ezek néha szakmai beszélgetések, máskor egy-egy konferenciát követő baráti beszélgetések. „Néha erre is nagyon-nagy szükségük van, hogy a hétköznapokat ki lehessen bírni.”

Emellett testvérosztályok működnek különböző intézményekkel a környéken. Tankönyvekkel vagy számítógépekkel segítik egymást. Nagyon sokszor közös rendezvényeik vannak. Nagy ünnepeken is, de nem csak akkor.

A nagyenyedi kollégium 1858-ban

Az, hogy nehéz-e a román-magyar együttélés a hétköznapokban, vagy hogy van-e állandó magyar képviselet a városban, mindig nagyon izgalmas kérdések, ha az ember olyan helyen jár, ahol e két nemzetiségnek kell megosztoznia az élettéren és a mindennapok kihívásain.

Az igazgatónő arról beszél: „Nagyenyed város alpolgármestere magyar. De összesen három magyar képviselő van az önkormányzatban az alpolgármesterrel együtt. 11-12% körül vagyunk a településen, így hát 3 magyar képviselő szokott bekerülni a 19-ből. Tehát itt úgy kell valahogy élnünk – illetve úgy kell lobbizni is tulajdonképpen –, hogy a mindenkori polgármesterrel jó a viszonyunk, hogy normálisan együtt lehessen itt élni”. Nem feltétlenül a magyar képviselők lesznek azok, akik meg tudják szavazni azt, hogy valamiféle támogatás érkezhessen, hanem konszenzusra kell kerülni a tanácsban. Az az Európai Uniós pályázat, amit a román többségi önkormányzat megszavazott 2009-ben, aminek értelmében egy 6 millió eurós beruházás történt meg a Bethlen Gábor Kollégiumban, pontosan arról szólt, hogy azonosulni tud a román többség is azzal, hogyha az embernek ötletei vannak. Csak meg kell találni azokat a partnereket, akik ezzel azonosulni tudnak – részletezi Szőcs Ildikó.

Arra, hogy Nagyenyed helyi magyar közösségének szervezésében és életében – nem csak a fiatalok oktatásában – mennyire veszi ki a részét az intézmény, számos jó példát láthatunk. 

vagy a kollégium kiveszi a részét belőle. Nem csak a diákokkal, hanem alkalmazottakkal, mindenkivel, aki él és mozog, pedagógus vagy kisegítő személyzet. S persze hozzájuk kapcsolódnak a szülők, akiket sikerül ezekbe bevonni.

A kollégiumhoz kapcsolódó programok egyike például a Bethlen Bál, ahol idén is 500 magyar ember gyűlt össze. A március 15-öt éveken keresztül központi rendezvényként itt szervezik, tehát ehhez kapcsolódóan is összegyűlnek az emberek. Ugyancsak a kollégiumban nagy összefogással – vannak még különböző civil szervezetek itt a városban, akikkel együtt tudnak működni – harmadik éve szervezik a Fehér megyei Magyar Napokat, amire szintén a kollégium udvarán kerül sor.

„Mi arról álmodunk, hogy előbb-utóbb kikerül majd a Bethlen utcára és utcai rendezvény lesz belőle… Egyébként ez talán nem is egy álom csupán, ugyanis pár esztendővel ezelőtt sikerült összehozni egy olyat, hogy Gyulafehérváron a szabadtéren szerveztünk Bethlen Napot. Nem mertük még akkor Magyar Napnak nevezni – illetve én mertem volna, de egyesek óvatosabbak voltak és azt mondták, hogy legyen inkább Bethlen Nap – de a lényeg, hogy Gyulafehérváron, a főtéren nyugodtan »Magyar Napot« lehetett szervezni” – mondja Szőcs Ildikó.

Ezen a napon magyar népzene szólt Gyulafehérvár főterén.