Mire (nem) jó a közösségi finanszírozás?

„2017-ben végül e sorok szerzője is kipróbálhatta a közösségi finanszírozást egy adománygyűjtési kampány keretében. Történt ugyanis, hogy találtunk egy szuperpozitív ökofilmet olyan környezetvédőkről, akik nem a világvégét várják, hanem cselekednek. (A filmes stáb nem mellesleg erre a mozira szintén közösségi finanszírozásban gyűjtötte össze a pénzt.) Csakhogy a francia forgalmazó a szokott jogdíj húszszorosát (1200 eurót) kérte. Ezért alakítottunk egy 4 fős projektcsapatot, és elmentünk a NIOK-hoz, hogy előadjuk az ötletünket. Az első hidegzuhany itt ért, amikor az aktív 2500 követős Facebook-oldalunkra azt mondták, hogy ez alapján és a saját kapcsolatainkból kb. 250 ezer forintot tudunk várhatóan majd összegyűjteni.

Fel volt adva a lecke, de végül papíron összeraktunk egy olyan tervet, amire rábólintottak és regisztrálhattunk az adjukossze.hu oldalon. 30 nap alatt akartunk 500 ezer forintot összegyűjteni, de a kitűzött időre alig jártunk a pénz felénél… Szerencsére lehetett hosszabbítani, és azóta már túl vagyok az 50. vetítésen is, aminek köszönhetően számtalan zöld közösség nyert inspirációt a változáshoz kies hazánkban és 3 új Ökofilmklub is elindult. Számomra a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy az adomány- vagy szponzorgyűjtő kampány kőkemény, napi 8 órás munka, és nem megy magától. A másik ijesztő tapasztalat az volt, hogy egy előkészítetlen kampány kísértetiesen hasonlít egy MLM karrier kezdetéhez.

Ha nincs egy széles spektrumú, jól kialakított közösséged, ahol civilként / médiumként könnyebben elérsz egy csomó ismeretlen embert, akkor bizony a saját kapcsolati hálódat kell személyesen megkeresned, hogy támogassák a szerinted szuper kezdeményezést / vállalkozásod.”