Nekünk lesz-e feltámadásunk, még a Golgota előtt, vagy elpusztulunk?
„A közel száz éve szülőföldjén »hontalanként« élő magyarság kálváriája jutott eszembe a nagyhéten, a feltámadás ünnepére várva. Azokra a felmenőimre gondoltam, akik még a Monarchia idején születtek, éltek – s ugyanazon a földön, de már egy teljesen idegen országban haltak…
Tőlük örökségbe kaptuk a szülőföldet, de sajnos a Hazát már nem. Mert azt tőlük is elvették, illetve kitiltották őket hazájukból, megkérdezés nélkül. 1920-ban brutálisan, kegyetlenül, igazságtalanul húzták meg az új határt. Ez volt a megalázás első stációja.
Lelkek omlottak össze, de éltek tovább, dolgoztak látástól-vakulásig, családot alapítottak, és hittek Istenükben.
A megalázás második stációja: újra talpra állni, megmaradni a szülőföldön, idegen hatalom, idegen uralom alatt – mégis reményben, hitben.
A második világégés borzalmai a megalázás harmadik stációját hozták életükbe. Hazát lelve ugyan rengeteg sírással, veszteséggel, gyötrelemmel, szenvedéssel cipelték keresztjüket a hegyre, melyen nem tudták, ha egyáltalán felérnek, mi vár rájuk.
A megalázás negyedik stációja a »volt Hazám, de újra nincs« megélése.
A megalázás ötödik stációja a megmaradt vagyonkájuk, házuk, földjük, termelőeszközeik elrablása volt. Amikor padlásaikat lesöpörték az idegen hatalmasok, vagy a közülük valók, akiket már megtörtek. Ekkor született meg bennük a dac, a gyűlölet.
A »mindenki egyformán fog élni« szlogen sokakkal elhitette, hogy majd a közösben jó lesz. Ezek a mi szüleink voltak, akik már kezdtek úgy gondolkodni, hogy az ő gyerekük ne szenvedjen annyit, »érvényesüljön«, tanuljon, »ne túrja a földet«. Az »itt élünk, meg kell tanulni az államnyelvet« jegyében sokan szlovák iskolába adták gyermekeiket. Ez volt a megalázás hatodik stációja – amikor a lelki és szellemi halál felé vitt a keresztút.
Krisztust keresztre feszítették, meghalt értünk a keresztfán, majd harmadnapon feltámadt. Nekünk lesz-e feltámadásunk, még a Golgota előtt, vagy elpusztulunk?”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A kormányfő szerint van, aki nem tudna nemet mondani Brüsszel akaratának.
Női nézőpontból a közélet ott válik valósággá, ahol a szavak példává lesznek, a döntéseink tétje pedig a gyermekeink jövője – és ahol a felelősség nem hangos jelszó, hanem csendes, következetes helytállás.
