Széchenyi a számító, Kossuth pedig az érzelmi politika megtestesítője? Mi a tanulsága a másfél évszázados vitának manapság?
Amióta az eszemet tudom, fontosnak tekintem a magyar politika régebbi folyamatainak szemlézését. Nem gondolom persze, hogy a régmúlt felülírja a mostani időket, s pontosan tudom, hogy a mai Európában mások a viszonyok, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, amikor még nem volt Európai Unió, vagy a 19. században, amikor mindenki a nemzetállamok fejlődésében és békés egymás mellett élésében bízott.
De azt is tudom, hogy amiatt, hogy ma egy látszólag teljesen új világban élünk,
Azok ugyanis nagyon is szólhatnak hozzánk. Már persze akkor, ha hozzájuk fordulunk. A magyar politikatörténet tele van elfeledett és felfedezésre méltó politikai írókkal, akik a maguk korában nagyon fontos szerepet játszottak, és írásaik hemzsegnek a jobbnál jobb meglátásoktól. Itt az idő felfedeznünk őket.
Réz Mihályt például azért érdemes újraolvasnunk, mert korának politikatudósaként érzéke volt a politikai pszichológiához, és nagyon értett a politikai általa megfigyelt irányzatainak éles leírásához.
*
Itt van mindjárt a magyar történelem nagy vitája Kossuth és Széchenyi között. Réz Mihály egyértelműen az utóbbi pártján áll és hosszú tanulmányt ír (amit a Magyar Tudományos Akadémia 1906. december 10-ei ülésén fel is olvas) Széchenyi-problémák címen.
Hatalmas nagy áttekintés és nem győzünk álmélkodni rajta. De persze mielőtt ennek a műnek néhány tanulságáról szólnék, kezdjük azzal, hogy egyáltalán felvetjük a kérdést:
Vajon elképzelhető lenne-e az Egyesült Államokban, hogy elteljen egy nap is az alapító atyákra, George Washingtonra, John Adamsra, Thomas Jeffersonra, James Madisonra és társaikra való emlékezés nélkül? Nem is beszélve Abraham Lincolnról.
Minket azonban a napi politika teljesen leszoktatott arról, hogy a régi korok és a nagy elődök eseményeit és tanulságait újra és újra mérlegre tegyük. Pedig lenne mit. S nem kielégítő válasz a „történelem-felejtésre”, hogy „ugyan milyen tanulságokkal szolgálhat ma, a globalizáció korában a 19. század”. Ha például Réz Mihály jó politikatudós volt, s jól figyelte meg korát vagy jól elemezte a nagy elődöket, azzal nagyon is segíthet nekünk.
Hogy miben? Mondjuk a politika kétféle típusának megkülönböztetésében.
Nagy Széchenyi-tanulmányában számító és az érzelmi politikáról beszél. Ha azt hinnénk, hogy a számító politika e megközelítésben valami negatívum, valami elvtelen és csapodár ide-oda ingadozás (ma valami ilyesmit gondolnánk a „számításról”), akkor tévedünk.
Réz Széchenyije a számító politika megtestesítője, amit ma észszerű politikának neveznénk.
Ezzel áll szemben az érzelmi politika, amely „nem képes mást teremteni az emberek lelkében, mint diszharmóniát”. S ez utóbbit képviseli szerinte Kossuth.
A számító politika – megint csak azzal ellentétben, amelyet esetleg mai fejjel gondolnánk róla –: az ideálist keresi, de „nem az az idealizmus, ami az ideált igen magasra tűzi; az az idealizmus, ami azt leszállítja. Oly mélyen leszállítja, hogy meg lehessen valósítani”. Miről van tehát itt szó? Nem másról, mint a valósághoz való alkalmazkodásról. Az idealizmus=valóságismeret és a valóság „megvalósítása”. Réz szerint viszont az „érzelmi politika nem alkalmazkodik, s az alkalmazkodást ethikai hibának (így!) nevezi”.
Ki mondhatná, hogy ezek nem húsbavágó dolgok ma is? Hát nem folyik ma is késhegyre zajló küzdelem, hogy alkalmazkodjunk az EU-hoz? Az ellenzék nem azért bírálja a kormányt, mert az szerinte nem jól alkalmazkodik, sőt egyáltalán sehogy sem alkalmazkodik? S a kormányoldal válasza erre nem az, hogy az ellenzék meg a „magyar valósághoz”, a társadalmi és politikai hagyományokhoz nem alkalmazkodik? S figyeljük csak még egyszer! Réz Mihály azt állítja, hogy az érzelmi politika hívei „etikai hibának” nevezik a (valósághoz való) alkalmazkodást. Etikai hiba!
De hány etika van? S van-e „egyetemes” etikai mérce? Réz Mihály épp azt írja, hogy
S miért nem? Figyeljünk csak… „Mert ha belevisszük, akkor a tömeg az eseményekből semmit sem tanulhat”. Irtózatosan fontos megállapítás!
Tehát a politikából tanulni is lehet vagy kellene. azt hiszem, ma is az a fő bajunk, hogy semmilyen eseményből nincs módunk tanulni. S hogy miért nincs? Mert az „érzelmi politika” „oly irányra mond erkölcsileg sújtó ítéletet, mellyel ellentétest követni lehetetlen”. Azaz – nagyon leegyszerűsítve nem a számító, hanem az érzelmi politika kerget légvárat, épít illúziókat és a tetejébe még fel is korbácsolja a szenvedélyeket.
Kossuth és Széchenyi régesrégi vitájával Réz egy örök politikai ellentétet világít meg. Ezért méltó ma is a figyelmünkre.
*
De nem csak ezért érdemes ma is elolvasnunk.
Hanem azért is, mert Réz Mihály tovább is vizsgálódik, s megállapítja: a számító és az érzelmi politikához (a kétfajta erkölcsfelfogáson túl) kétfajta jog-és kötelességfelfogás is társul. A számító politika olyan erkölccsel rendelkezik, amely – a jogok előtt – a kötelességekre helyezi a hangsúlyt, míg az érzelmi politika fókuszában, a kötelesség elé helyezve a jogok kivívása áll.
Sőt a szerző még tovább is megy, amikor
az érzelmi politikát agresszívként, a számítót pedig produktívként határozza meg.
„Az agresszív politika jogokat keres; másokban keresi a hátramaradás okait. A produktív politika kötelességeket parancsol; önmagunkban találja meg haladásunk feltételeit.” S egyértelműen a Széchenyi-féle, kötelesség-centrikus politikát tartja produktívnak, „míg az érzelmi politika a kötelességet csak szenvedélyeinktől, követelt jogok kivívásában kívánja meg”.
Néhány évtizeddel Széchenyi és Kossuth kora után tehát Réz Mihály szinte megrajzolja számunkra a magyar politika (ma úgy mondanánk) törésvonalát.
Akadémiai előadásában hosszasan értekezik még a számító és az érzelmi politika közötti mélyreható etikai és gyakorlati különbségekről. Pazar és a mai kor számára is rendkívül érdekes okfejtések, s már csak azért is érdemes figyelni rájuk, mert mostanság sokan teljesen másfajta törésvonalat látnak a kormánypárt és az ellenzék között.
Nem vitatva természetesen, hogy a mai kor sok tekintetben eltér az 1900-as évek elejétől (Réz tanulmányának keletkezési idejétől), azt mondhatjuk:
a gyakorlathoz való alkalmazkodás ellentétes stratégiái ma is a meghatározóak,
bárhogyan is nevezzük ma őket. S nagyon is érdemes megnézni: mit jelent ma a „számító” és mit az „érzelmi” politika? De ezt a dimenziót egyelőre hagyjuk függőben.
Azonban térjünk ki még egy szempontra, Réz Mihály nem csekély kételyére előadása egy pontján. Megállapítja ugyanis, hogy miközben a számító (ésszerű) politika az, ami egyedül célravezető, az mégis idegen a közvélemény számára, azaz mégis döntően az érzelmi politika hat. Ne felejtsük el: ez a szöveg a dualizmus évtizedei, az erős Kossuth-hatás korában készült. Széchenyi és az általa helyesnek gondol számító politika népszerűtlen e korban, miközben Kossuth nagyon népszerű. Értelmileg a Monarchiának nincs alternatívája, a vágyak azonban a Monarchián túlra tekintenek.
*
Réz Mihály alapvető tanulmánya a mai magyar politikát visszavezeti a gyökerekhez. Számomra talán a legérdekesebb a jog és kötelesség vitája. A szerző tanulmánya alapján, meglehet,
s könnyen lehet, hogy ha Kossuth ma élne, ő rá mondanák ellenfelei, hogy tán túlságosan is érzelmi politikát folytat.
A még további következtetések pedig már az olvasóra tartoznak.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Emilio elárulta, azóta a korábban felmerülő zenei együttműködés gondolatát is kerüli.
Míg Bandholtz tábornok lovaglóostorral kergette el a Nemzeti Múzeumtól a betolakodókat, addig a magyar tiszt furfanggal igyekezett menteni a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum kincseit.
„A számokból az látszik, hogy a Tisza Pártra ugyan sokan akarnak szavazni, de Péter személye már a tiszások körében is megosztó” – fogalmazott az informátor.
Mikor lehet jó nemcsak a magyar és a szlovák vezetés, de a két nemzet közötti viszony is? Egy rendkívüli kötet újranyitotta a kérdést, és újra rá kellett döbbenni: a történelem máig ható propagandaértelmezése áll a két szomszéd közé.
Pedig a politikában „még hátulról is ütnek”.
Magyar Péter alsóörsi fórumán jártunk: megdöbbentő Ukrajna-pártiság van jelen a Tisza táborában.
Egy ukrán újságíró rendkívül súlyos vádakkal állt elő.
A legbizarrabb hadisegély: Lettországban a piás sofőrök finanszírozzák az ukrán ellenállást.
