The Krug

„A magyar televíziós műsorvezetők köre olyan, mint egy nagy család. Vagy ház. Fiala az alsó szomszéd fura gyereke, saját följegyzései szerint kiváló riposztőr és ragyogó elme, mindig úgy kell kiszedni az újságpapírok alól. Földi-Kovács Andrea bedurcult jótündér innen a másodikról, Rónai Egon szelíd legidősebb testvér (mire megszülettem, ő már rég elköltözött otthonról), tiszta sor. De vajon kicsoda Krug Emília?

Nos, szerény szakmai álláspontom szerint Krug Emília az unokahúgom.

Az egyik pillanatban még én vagyok neki a minden, János így, János úgy, sőt „Jánosom” (Kárász Robi barátommal még a Balatonra is elvittük egy alkalommal), aztán valahogy kiesik két nyár, nem részletezném, és ő váratlanul elkezd kekeckedni, visszabeszél a hiányzó copfjai közül, törteket ad össze és liberális helyekre jár, szóval okos lesz meg kicsit felnőtt, és nem szabad megcsikizni a derekánál.

Azt akarom csak mondani, hogy amikor Emília szépen, résmentesen kinyuvaszt valakit este az Egyenes Beszédben, mégpedig rögtön a második percben, hogy aztán a maradék nyolc és félben puhára törölje vele a műanyag padlót, akkor abban – és erről szilárdan meg vagyok győződve – nem annyira az intelligens közbevetései vannak benne (azok is benne vannak), sokkal inkább ez a bizonyos végtelenül megalázó nyári emlék a maga belülről újraszervezett szűk 42 kilójával; az ember újra meg újra átéli ezt a családon belüli hatalomvesztést a szuperközeli szöszi arccal szemközt, hozná a banyás koszmókokat nagypapa szobájából, szétlapult békákat mutogat meg pókok pelyhedző lábait, erre olyan többszintes felvetéskomplexumot kap a pofájába GDP-arányosságról a perzselő napon jelen időben, hogy nyekken.

És hát azon belül is a szeme… na az valami iszonyat, fiútársaim, mérgezett méz! Azzal diadalmaskodik a meghívott kis politikusokon az Emília, az unokahúgos pillantásával!”