Mielőtt nagyon örülnénk neki, hogy a miniszterelnök leereszkedett az ellenzéki lapokhoz, szaladjunk végig azon, milyen problémák akadnak ezzel az esettel kapcsolatban. Egyrészt már önmaga a nőnapi gesztus. Egyfajta ajándék volt ez az interjú, ajándék volt a miniszterelnök teste és szelleme a női újságíróknak, akik szépen mutatnak így a miniszterelnök portfóliójában, mondván, lám csak, azért szóba áll ő ellenzéki lapok munkatársaival is. Megtisztelte magával ezeket az újságírókat és lapjaikat Orbán. De egyben demonstrált is: interjút adott, de az ő feltételeivel. Kizárólag nőnapon, kizárólag nőknek, kizárólag akkor, ha ő is úgy akarja.
Csakhogy nőnapi ajándékként ez leginkább megalázó a kérdéses újságírókra nézve, hiszen legyenek bármilyen felkészültek, tehetségesek, rátermettek, nem képességeik, hanem pusztán női mivoltuk okán juthattak be ezen az ünnepélyes napon a miniszterelnök magánszférájába. Ebből a szempontból épp ugyanazon a szinten találhatóak a miniszterelnök piramisában, mint a konyhán dolgozó asszonyok: munkájukat ezen az egy napon ismeri el a miniszterelnök, és akkor is csak nemükből kifolyólag.
A konyhán etetik őt, mert különben „éhen halna”, a sajtó nőmunkatársai meg kérdezhetnek tőle, csak hogy bemutassák, azért ő szóba áll az ellenzéki sajtóval is. Eszközei ebben a játékban Orbánnak a nők, akikkel eljátsszatja azt a szerepet, amellyel saját személyi kultuszát (igen, a zsebre tett kezű, kedélyes urat, aki leereszkedik az asszonyszemélyek közé) építheti tovább. Ennél fontosabb azonban mindaz, amit a sajtó jelenkori állapotáról mesél nekünk Orbán gesztusa.