Nem csak egy hagyomány létezik a világban

A társadalom atomizáltsága és az egalitarizmus – amelyek minden demokratikus berendezkedés sajátjai – a keleti világban relatíve kevésbé érvényesül: nyugatról szemlélve meglepően jól tartják magukat a szekuláris idiotizmussal szemben. Egy olyan világ, ami létezésének alapját arra tette fel, hogy az egyenlőtlenséget piaci mechanizmusokkal és a verseny megteremtésével szünteti meg, szükségszerűen halálos ellensége annak a közegnek, ami sarkosan mindezek ellenében határozza meg önmagát.

Erősen kérdéses, hogy ezt a csapást kiheverheti-e a nyugati kultúrkör. Ma úgy tűnik, hogy amennyiben valami kataklizma nem történik, akkor az ügyünk materiális értelemben eldőlt – bár az igaz, hogy a helyzet egy cseppel több bizakodásra ad okot, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a világrontó erők egyik felének biztos és kétségbevonhatatlan győzelmén örömködött Fukuyama.

Kelet hatalmas veszélyt jelent, de csak azért, mert a gyengétől senki sem fél. A tradíciókat taszító modern világ minden hagyomány megveszekedett ellensége. Az ateizmus, mint új és totalitárius vallás, egyetlen vetélytársat sem tűr meg.

A valamelyest még a hagyomány pártján álló hatalmaknak saját érdekük, hogy egymással összefogva küzdjenek.

Mintegy mellékes problémaként, de említsük meg a gyarmatosítás évszázados gyakorlatát is, ami Nyugat-Európának és az USA-nak is alapot adott arra, hogy úgy érezzék, nekik nem csak joguk, de kötelességük is beleszólni a „vadak” dolgába. Mert a gyarmatosítás nem kizárólag egy materiális alapokon lezajló rablás volt, amelynek megtörténtét a különféle marxista felforgatók a későbbiekben jól felhasználhatták saját érdekükben is; de egyszersmind annak a hazug premisszának is a megszilárdulását jelentette, hogy semmilyen értelemben sem létezhet kulturális relativizmus. Őfelsége térfoglalása vagy a francia gloire erőszakos terjesztése

Hamvas Bélának remélhetőleg igaza van, és a kereszténység minden hagyomány betetőzése – de ez nem azt jelenti, hogy a többi értéktelen és értékelhetetlenül alacsonyabb rendűnek bizonyulna. Ha egy bizonyos valami a legjobb a sok közül, attól még a többi is lehet remek.

Az az elsötétedés, ami a középkort követte, és külpolitikailag, gazdaságilag a gyarmatosításban is kulminálódott, egyértelműen tradícióellenes erők törekvéseként valósulhatott meg. És igen fontos, cseppet sem elhanyagolható tény, hogy amennyiben a nyugat-európai országok nem érezték volna szükségét a kiszipolyozásnak és az olcsó munkaerőnek, akkor most nem lennének tele az országaik immár sokadik generációs bevándorlókkal. Ezt a vacsorát saját maguknak főzték, és nem kéne sajnálni, ha meg is ennék az utolsó falatig.

amelyik nem gyarmatosított és nem akart korábbi elnyomottaiból, őket félig rabszolgaként tartva még többet kicsikarni. Most mégis ugyanebbe a gödörbe rántanák Európa jelenlegi vezetői.

Számunkra ez jelenti a megoldandó feladatot: ezt kell és ezt szükséges elkerülnünk.

Nyilvánvaló, hogy a modernitás célja a közös tradicionális alapok felismerésének megakadályozása. Legalább ebben ne győzzenek.