Modern középkor: Pannonhalma dicsérete

Pannonhalma a legjobb példa arra, hogy igenis létezik velünk élő, ürességet és megszokottságot mellőző tradíció. Ilyen helyeken járva érti meg azt az ember, hogy micsoda pezsgő közösségek léteztek a szerzetesi kultúra fénykorában, a középkorban és még később is. Milyen infrastruktúrát teremtettek lokálisan, hány embernek adtak munkát és megélhetést, lelki, szellemi muníciót és még szórakozást is.

És én erről alig tudtam valamit! Volt egy halvány, gyerekkori emlékem az apátság meglátogatásáról, de akkor és azóta sem érdeklődtem különösebben a pannonhalmi aktualitások iránt. Ezért szinte mellbe csapott, amikor a településre érve már az első házaknál nyilvánvaló lett, hogy itt gyakorlatilag

Ahogy a városhoz közelítve uralja a látképet a magyar klasszicista építészet egyik legszebb emlékeként a bazilika tornya és a bencés komplexum, úgy hálózza be Pannonhalma mindennapjait a klerikális reakció.

A legjobb példáját mutatja be annak, hogy ez a kifejezés egy közösségnek csak pozitívumokat hozhat.

Az átlagosnál komolyabb érdeklődésem nincs a kortárs építészet felé, ezért ha tippelnem kellett volna, nem azt mondom, hogy igazán előremutató és a jó értelemben vett modern művészetet fogják követni az új beruházások. Pedig de! A várszerű központ adott, ám a látogatóközpont, a cukrászda, az étterem, a borászat vagy a diákkápolna mind teljesen új építésűek, és még egy a témában avatatlan szemlélődőnek is feltűnik, milyen remek ízléssel egészítik ki egymást.

Az ezeréves keretek közé nemhogy hiba nélkül, de szervesen beilleszthető a minimalista dizájn. Pannonhalmán ráadásul a minőségre is figyeltek: a fogadóközpont tervezője a Budapest Sportarénáról ismert Skardelli György volt, a vele szemben található étteremé pedig egy holland-magyar tervezőiroda, a Roeleveld Sikkes.

Magát a bazilikát is minimalista módon újította fel a rend, de ez nem azt jelenti, hogy levertek mindent, ami a későromán-gótikus stílusra emlékeztet, hanem kiegészítették a meglévő értékeket John Pawson irányításával. Ha valami, hát

hanem a modern technika révén lesz még nyilvánvalóbb a jelentősége.

A bazilika ezt megelőző felújítására a 19. század végén került sor, és az 1800-as évek második felének historizáló, szabadon átalakító, befestő, néha már giccsre hajazó szemlélete nagy általánosságban nem tett jót azoknak az épületeknek, amelyeket ekkor renováltak - ez alól a pannonhalmi templom sem kivétel. A Pawson-féle átalakítás mindent meghagyott, amit a 19. század előtt alkottak és a nagyjából 140 évvel ezelőtti felújításból is csak annyit vett el, amennyi már annak idején is sok volt.

Felesleges elveszni a részletekben, gyönyörű az egész. Elsőre valahol disszonánsnak hathat, hogy a kortárs jazzfesztiváltól kezdve a gyógynövény héten át mennyi rendezvénynek helyet biztosít az apátság, de talán nem létezik Magyarországon még egy olyan 4000 fős település, amit hasonlóan nívós lehetőségekkel „látnak el”.

Kicsit igazságtalan is a bencéseket kiemelni a többi rend közül, hiszen néhány társukkal egyetemben ők megúszták a feloszlatást és 1990 után nem az alapokig rombolt helyzetből kellett újrakezdeniük, de

amit rögtön az alapítás után pár évvel maga Szent István is megerősített oklevelében. Azóta a pannonhalmi bencések kizárólag Rómának tartoznak elszámolással. Egy ilyen helyzet pedig minden történelmi szituációban meglehetős szabadságot ad a rendszeren belül.

Ha valami szomorú az egészben, az az, amire az elején már kitértem: egykor ez nem csodálni való kivételnek számított, hanem a mindennapos élet részének. Ma már csak tankönyvi szárazsággal beszélünk arról, hogy mit jelentett Cluny világa az akkori Európának, de Pannonhalmán egy kicsit megérzi az ember, milyen óriási hatása lehetett ennek a kultúrának egykor az ízlésre, a szellemre, de a kétkezi munkára is.

És persze sorsszerű, hogy ennek is az újkor vetett véget. Cluny levéltárát 1790-ben a jakobinusok felégették, majd a kolostor épületét az 1800-as évek elejéig egyszerűen kőbányaként használták. Mára az eredeti épületegyüttes alig 10 százaléka áll.

Pannonhalma egy pár órás kitérővel is ennyi élményt ad az embernek, hát még akkor milyen érzés lehet, ha nap mint nap találkozunk vele. Mindenki menjen el a bencésekhez, igyon a borukból, egyen az éttermükben -    az sem baj, ha legalább egy misét is velük tölt -, és töltődjön fel a keresztényi sokszínűségben. És ha már ott van, mindenképpen rója le kegyeletét Habsburg Ottó az altemplomban eltemetett szívurnája előtt is.