„2018 júniusa és decembere között kilenc MTA-elnökségi ülésen, több főigazgatói értekezleten és egy közgyűlésen vettem részt. Közvetlen tapasztalataim szerint azért nem született mindeddig megegyezés, mert azoknak a közgyűlési és elnökségi tagoknak egy része, akiknek valójában nincs közük a kutatóhálózathoz, politikai küzdelmet folytatnak a kormány ellen. Egyre világosabban látszik, hogy részükről a cél nem a probléma megoldása, hanem a minél nagyobb nemzetközi botránykeltés.
A jelenlegi MTA-kommunikáció is többnyire őket segíti, sőt irányítja. Felismerhetők itt-ott az Alinsky-módszer elemei is. Lehet, hogy a kutatóintézet-hálózat ebbe fog belepusztulni, de persze azt is ráfogják majd Palkovicsra. Tudható, hogy most is van a fiókban egy-két előremutató javaslat, de azok higgadt megtárgyalásához csendegyezmény, a külső zavaró tényezők kiszűrése, a sértődöttség visszafogása, az érzelmek kikapcsolása kellene. Egy biztos: a felelős vezetők mind a kormány, mind az MTA oldaláról megoldást szeretnének.
Nyilvánvalóan maradnak kényes kérdések még abban az esetben is, ha a kutatóhálózat lényegében az MTA keretein belül maradna. Lehetséges-e például az objektív tudomány képében tetszelgő, kőkemény globalista értékrendszer hirdetése az akadémia mint nemzeti közintézmény keretein belül? Normális körülmények között, normális kutatók körében az értékrendi elkötelezettség abszolút magánügy (a természettudományokban mindenképpen), de a jelenlegi polarizált Európában elkerülhetetlen, hogy ide vagy oda álljunk. Vajon ki hova áll?”