A romagyilkosság-sorozat leleplezte a magyar államrend széthullását és a társadalom szövetének végleges szétfeslését a végeken.
A romagyilkosságok tíz évvel ezelőtti tragikus évadára emlékezve az első szó az együttérzésé: ártatlan emberek, gyermekek haltak meg. Nyugodjanak békében az áldozatok és találjanak békét önmagukban a túlélők, a hozzátartozók.
A második szó az elvetemültség elítéléséé: előre kitervelten, aljas szándékból, mindent megfontolva vadászta le áldozatait a gyilkos banda. Lelketlen gonoszságukért tényleges életfogytiglant kapva – egyelőre – a földi bíróság előtt feleltek.
A harmadik szó az értetlenségé: hiába zajlott sok éven át a per és hiába zárult le jogerősen és kellően kemény ítélettel az ügy, teljesen jogos sokak bizonytalansága az ügy eredetével kapcsolatban, teljesen jogos a kérdőjelek további fenntartása.
hogy egy civilizált országban miért és hogyan áll össze egy gyilkos banda egy ilyen bűncselekmény-sorozat elkövetésére, legyenek bármennyire is elvetemültek; és hogyan nem tudták az illetékes szervek legkésőbb az első ilyen súlyú bűncselekmény után megtalálni és elfogni őket. A kereszténydemokrata Barankovics Alapítvány egykori írása sorra veszi ezeket a kérdőjeleket, a nemzetbiztonsági szolgálatok működésétől a rendőrség hanyagságáig. Nem tudjuk, hogy egyszer megtudunk-e még többet arról, mi is volt egészen pontosan az elkövetők eredeti motivációja. Csak azt tudjuk, hogy a gyilkosságok megtörténtek, a jogerős – és eddig nem megkérdőjelezett – ítélettel elítélt bűnösök pedig bűnhődhetnek halálukig. A kérdőjelek viszont továbbra is velünk maradnak.
A negyedik szó a szolidaritásé: a magyar és magyar cigány társadalom békés együttélésének, közös munkálkodásának, az ekörül kialakult sok évtizedes problémák megoldása a nemzet legfontosabb ügye.
a csökkenő népességű és több leszakadó régióval küszködő Magyarország sikeres jövőbeli útja.
A roma-magyar viszonyok egy évtizeddel ezelőtt voltak a legmélyebb ponton. A romagyilkosságok és az ekkoriban történt lincselések kölcsönösen izzó, gyűlölködő légkört teremtettek. Erre akkoriban rárepült és aljas módon, meglévő társadalmi feszültségeket tovább mélyítve és kihasználva felépítette magát egy ma már önmagának szebb múltat és kimosakodott jelent hazudni akaró radikális párt.
A romagyilkosság-sorozat a rendszerváltás utáni sok magyar mélypont közül talán a legmélyebb volt: egy olyan történet, ami leleplezte a magyar államrend széthullását és a társadalom szövetének végleges szétfeslését a végeken.
Soha többé ilyet. Soha többé ide vissza.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
„Az ilyen mértékű béremelés mögött nincs fedezet, ezért az szükségszerűen adóemelésekhez vagy megszorításokhoz vezetne” – hangsúlyozta a Számháború című műsorban Szalai Piroska.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
