„Az Egyház Jézus Krisztusban az üdvösség egyetemes szentsége (Kat. 776). Az Egyház fénye nem önmagából való, hiszen Krisztus fénye ragyog fel orcáján. Ez azonban csak abban az esetben történik meg, ha nem valamiféle többséghez, nem a korszellemhez, hanem a Jézus Krisztusban kinyilvánított igazsághoz igazodik, hiszen Krisztus a katolikus egyházra bízta a kegyelem és igazság teljességét (Kat. 819): maga Jézus van jelen az egyház szentségeiben.
Az Egyház nem emberek által alapított egyesület, amelynek struktúrájáról a tagok kedvük szerint szavazhatnának, hanem isteni eredetű. »Maga Krisztus a szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot ő alapította, tekintélyt és küldetést, irányítást és célt adott neki« (Kat. 874). Máig érvényes az apostol figyelmeztetése: »De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett legyen!« (Gal 1,8) A hit átadása elválaszthatatlan a hit követeinek hitelességétől. E követek azonban egyes esetekben cserben hagyták a rájuk bízottakat, elbizonytalanították őket, hitükben súlyos károkat okoztak. Rájuk az Írásnak azok a szavai állnak, melyek szerint egyes emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját, füleiknek tetszőbb kívánságaikhoz igazodnak (vö. 2Tim 4,3–4).
Az Egyház tanítóhivatalának az a feladata, hogy »népét az eltévelyedésektől és fogyatkozásoktól oltalmazza,… hogy az az igaz hitet tévedések nélkül tudja vallani” (Kat. 890). Ez legfőképp a hét szentségre áll. A szent eucharisztia „az egész keresztény élet forrása és csúcsa« (Kat. 1324). Az eucharisztikus áldozat, amelyben Krisztus bevon minket saját keresztáldozatába, a Krisztussal való bensőséges egyesülésre irányul (Kat. 1382). Ezért figyelmeztet bennünket a Szentírás a szentáldozás vételével kapcsolatban: »Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.« (1Kor 11,27) És »annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul.« (Kat. 1385) A szentség belső logikájából következik tehát, hogy akiknek Isten előtt kötött házassága érvényes, ám elválván anyakönyvvezető előtt életüket mással kötötték össze, azok nem vehetik magukhoz gyümölcsözően az eucharisztiát (Kat. 1457), mert nem válik üdvösségükre, lévén hogy a katolikus hittel és az Egyházzal nincsenek teljesen összhangban, hasonlóan azokhoz, akik nincsenek megfelelően felkészülve. Erre felhívni az emberek figyelmét megfelel az irgalmasság lelki cselekedeteinek. (...)