A gyermektelenség a probléma, nem a túlnépesedés (2011)

„A nyugat, azaz Európa, az Egyesült Államok és Japán mindig az egész világ gazdasági motorja volt, szóval kellett, hogy legyen egy ellentétes hatás  a világgazdaságra, amikor a népességnövekedés összeomlott, azaz 4-4,5 százalékról, ami az átlag volt a hetvenes évek közepéig, szinte a nullára csökkent. Ez nem csak a növekedés csökkenését vonta maga után, hanem a társadalom állandó költségeinek növekedését is. Amikor a népesség utánpótlásának aránya nem tartott lépést az elöregedéssel, A nyugat hirtelen váratlan költségekkel találta szembe magát. 

S akkor mi ebből a kiút?

Mint Benedek pápa rámutatott a Caritas in Veritate enciklikában, a gazdasági válság okának természete morális volt: az élet tagadása. A válságból való egyetlen kiút az, ha a családok újra nyitottak lesznek az életre, és több gyermeket vállalnak. 

Hogy várhatja, hogy az emberek nyitottak legyenek egy ilyen elképzelés felé, miközben állandóan azt hallják, hogy a világ állandóan a katasztrófa előtt áll a túlnépesedés miatt?

A hatvanas években azt mondták nekünk, ha nem lesznek gyerekeink, akkor gazdagok leszünk. Most azt látjuk, hogy ennek épp az ellenkezője történt: szegényebbek lettünk. Akkoriban burjánoztak a neo-malthusiánus elméletek, és az embereket meggyőzték, hogy ha a népesség kontrollálatlanul növekszik, akkor az ezredfordulóra Ázsiában milliók fognak éhen halni. Ma azt látjuk, hogy azok a nemzetek, amelyekről azt feltételeztük, hogy halálra éheznek, népességnövekedésüknek köszönhetően gazdagabbá váltak mint mi és azok, amelyek a mi gazdaságainkat segítik.

De már akkor, 1968-ban VI. Pál azt írta a Humane Vitae-ben, hogy a gazdasági növekedés nem feledkezhet el az ember és így az élet értékéről. 

És mi van akkor, ha a népesség nem növekszik?

A GDP növelésének egyetlen módja a fogyasztás növelése. Ezt már ösztönözni próbálták, főleg a technológiába és a termelésbe való befektetés által, ami a dekolonizációt követte.

De még a termelést ösztönözni próbáló manőverek sem tudnak akármekkora hatást elérni – van egy felső határuk, és még olyan következményük is lehet, hogy az emberek nem dolgoznak többé, azaz a munkások csak egy gép kezelőivé válnak. A gépek termelékenysége pedig 100 százalék. 

Meg kéne fontolnunk, hogy a termelés milyen egyensúlyt tud elérni, hogy a fenntartható fejlődést elérjük?

Bármi legyen is, a nem csökkenthető költségek, amelyek növekednek, amint a népesség elöregszik (egészségügy, nyugdíj), az egyetlen változás az az volt, hogy növekedtek az adók. Az előző harminc évben az átlagos adóprés a GDP-hez képest megduplázódott. Innen hosszú lenne kifejteni, hogy egy profi munkás házaspár valós fogyasztási lehetőségei miért kevesebb ma, mint amit egy apa keresett harminc évvel ezelőtt. Ma két emberre van szükség, hogy ugyanazt a bevételt produkálja, amit egykoron egy ember keresett. Így aztán a család, a gyermekek és a nők társadalomban betöltött szerepe egyre csökken, és a szubszidiaritás alapelvét a feje tetejére állították.”

Ettore Gotti Tedeschi olasz közgazdász és bankár, aki 2009-2012 között a Vatikáni Bank elnöke volt.