Az ocsmányság diadala

„Az Egyesült Államokban megülték a demokrácia ünnepét, felállt az újraválasztott kongresszus. Az új képviselők életük nagy pillanatát tökéletesen kiélvezték, ezer fotós örökítette meg, hogy ki milyen ruhát viselt, milyen könyvre tette a kezét, miközben felesküdött, az egók szinte szétfeszítették a sokat látott épületet. Majd egy újonnan bekerült képviselő, Rashida Tlaib az ünnepi beszédében felelevenítette, mit is mondott azt követően, hogy megválasztották.

»Bemegyünk oda, és alkotmányos felelősségre vonás elé állítjuk azt a hitvány frátert!« – mondta az én fordításomban Tlaib. A valóságban nem ezt mondta, hanem sokkal-sokkal csúnyábban fogalmazott. A Guardian tudósítása szerint a képviselőnek »volt néhány kemény kijelentése« az elnökkel kapcsolatban. Mintha az teljesen elfogadható volna, hogy egy választott képviselő úgy beszél politikai ellenfeléről, mint egy kocsis egy rossz napján.

Ne áltassuk magunkat, ennek voltak jelei. Az egész világon ismert és elismert színészkirály, Robert de Niro, Trump elkeseredett kritikusa egy díjkiosztó ünnepségen használta ki az élő adást arra, hogy üzenjen az amerikai elnöknek. Az az ember, aki taxisofőrként egykoron elénk tárta a tökéletes nihilt, két szóra volt képes, alpári volt és stílustalan, kiábrándítóan egyszerű és sekélyes. A Tony-díj gálaestjének résztvevői felállva tapsolták meg élete alakításáért. Tlaib ugyancsak ünnepelt sztárrá vált, orkánként söpört végig a közönségen a jókedv, az ocsmányság tort ült, a kezek összeverődtek, hujjogtak a teremben, mert egy felnőtt ember kimondott egy olyan szót, aminek kizárólag akkor szabadna elhangoznia, ha valaki ráüt az ujjára kalapáccsal. Ez a sok-sok ember, aki együtt örül annak, hogy a söpredék szavait kanonizálja a mi bizarr korszakunk, maga is részesévé válik a fertőnek.”