1996/97, te csillag

„Nem tudok azonosulni a Belgrádban zajló tüntetésekkel, és ez bánt. Pedig egy velejéig romlott, autokratikus, paternalista és populista rezsim ellen vonulnak az utcára tízezrek már hetek óta.

Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam finnyásságom okait és ne csak száraz érvekkel hozakodjam elő, vissza kell utalnom egy 22 évvel ezelőtti eseménysorra. 1996 novemberében a Milošević-rezsim ellenzéke (Együtt koalíció) elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon minden nagyobb szerbiai városban. Legalábbis erről tanúskodtak az előzetes, nem hivatalos eredmények. A később közzétett hivatalos eredmények azonban teljesen mást mutattak: nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokat elcsalták, a jegyzőkönyveket meghamisították, ahol pedig ezt nem tudták nyélbe ütni a rezsim emberei, ott szabálytalanságokra hivatkozva, bírósági úton nyilváníttatták érvénytelennek az ellenzéknek kedvező választási eredményeket.

Előbb Nišben, majd Belgrádban és az ország többi nagyvárosában is mindennaposakká váltak a tüntetések. Az ellenzék követelte a jussát, az autonómiájukra kényes egyetemi hallgatók pedig a pártoktól függetlenül demonstrálva követelték az igazságot és annak érvényesítését.

Újvidéken voltam egyetemista akkoriban, és egészen természetesnek éreztem, hogy ott legyek a tüntető társaim közt. Pontosan tudtuk, miért vonulunk nap mint nap az utcára, hihetetlen energia fűtött mindenkit, az utcákon felénk áramló össznépi támogatás pedig sokszor igazi katarzis volt.

Ott és akkor se többet, se kevesebbet nem akartunk elérni, mint a csalás elismerését és a valós választási eredmények érvényre juttatását.
Miután ez – a hazai és nemzetközi nyilvánosság nyomására – megtörtént, vége szakadt a tömeges demonstrációknak. Győztünk! És ha az ellenzéki pártok képesek lettek volna megőrizni az egységes fellépésüket a soron következő köztársasági választások előtt is, akkor talán a Milošević-rezsimnek is előbb vége szakad.”