BÚÉK: egy szilveszter, amely mindenki közhelyes titkáról szól

Az eredeti kérdés akkor is jogos, ha a Magyar Nemzeti Filmalap idevonatkozó, a film marketingkommunikációja kapcsán elvégeztetett kutatása szerint nincsen a magyarok többségének telefonon tárolt titka. Sajnos azt már nem kutatták ki, hogy miről szól az átlagos játékfilmeknél hosszabb műsoridő, így a képernyőzárak feloldásánál sokkal célszerűbb lesz, ha leírom, hogy miről nem – spoiler alert: aki romantikus történetet vár a filmtől, az csalódni fog. Azaz nem ez lesz az új magyar szerelmesfilm archetípusa (mint amilyen szerep jutott kimondva-kimondatlanul a páros előző alkotásának, a Csak szex és más semminek), hiszen nem a szerelemről szól a közel két óra.

Pedig akár arról is szólhatna, hiszen a hét főbb karakter többségéről már az elején kiderül, hogy van köztük testi-lelki kapcsolat, sőt, a tinédzserkorú mellékszereplő aktuális szívzűrjei miatt nem csak a húsz és ötven közötti korosztály problémájaként mutatja be,

Még a rejtett csavar – ami mindig van a kortárs közönségfilmekben – is ilyen: Columbo feleségének „szerepében” „Márta” lesz, az A Nő, Akiről Mindenki Beszél, Akiről Minden Poén Ül, De Még Senki Sem Látta – és kiről aztán kiderül, hogy nem is az, akinek elképzelik. Adódik tehát kérdés: akkor mégis, miről szól ez a tavaly decemberben bemutatott, és igen sikeresnek írható film? A válasz egyszerű: sok mindenről.

Először is szól a bizalomról

Vagyis a társas kapcsolatokról. Egy fiatal jegyespár között meglévő kapocs, testi és lelki vonzalom mennyire lehet erős, mennyi nyíró feszültséget kell kibírnia két ember kötelékének? – tehette fel magának a kérdést a Goda-Divinyi páros, amikor a filmbéli asztaltársaság legfiatalabb szerepeit, A Jegyespár karaktereit felvázolták maguknak. Hiszen annak bemutatására, hogy milyen gyorsan lehet a magasból a legmélyebb helyekre zuhanni, Márk és Fanni párosa kiváló alkalmat adhatott. Nagy szerelem, erőteljes testi izzás, nagy zuhanás – ezek mind-mind az ismérvei a fiatalok szerelmeinek. Vagyis valószínűleg ennek kell lenniük a való életben, ugyanis amilyen csúcsra volt járatva a közöttük lévő harmónia a műsoridő nagy részében, olyan gyorsan szűnt meg kettejük között minden kémia egy nem teljesen váratlan – írhatnám, közhelyes – fordulat okán, és lett semmivé a közöttük még akár percekkel azelőtt is betonszilárdságúnak mutatott kötelék.

Saci és Gábor A Házaspár, akik egészen a film végégig mindenféle fajtájú és fokú hűtlenséggel vádolták egymást, a fiatalokkal szemben teljesen más bizalompályát írtak le. Hiszen kettejük között a bizalom, ha volt is, már a film idősávja előtt nagyobbrészt olyan mélyen volt, mint az egyszeri komlói szénbányászat a kilencvenes évek vége felé, tehát ahogy egyébként az a nagykönyvben meg van írva: hosszú házasságban egyszer csak elveszik a testi érintés öröme, így maga az együttélés nem egyéb, mint kényszerű fenntartása egy kiüresedett homlokzatnak. Azonban bármennyire is közhelyszerűn is hangzik, a fiatalokkal ellentétben az együtt töltött több évtized és a két közös gyerek miatt az egymásba vetett bizalom, mint egy keljfeljancsi, a legnagyobb bizalomvesztés ellenére is, Gábor homoszexualitással való meggyanúsítása és Saci igaznak bizonyuló „bugyinélküliségének” ellenére is helyreáll. (Legalább annyira, hogy a záró képsorok során egy vad szeretkezésre mindenképp jók legyenek.)

Szól (tényleg) a titkokról

De nem csak párokat állít szembe egymással a Goda-Divinyi kettős: így kerül szembe egymással Döme és Alíz, akik testvérként – újabb közhelyes momentumként – nem is lehetnének jobban egymás ellentétjei: egyikük sikeres pszichológusként is bizonytalan, elégedetlen testével, kétségek gyötrik anyai teljesítményét illetően, és ez az a gyötrődés, ami miatt nem veszi észre, hogy a lánya nem tekinti őt olyan felnőttnek, akire rábízhatja a titkait (nem őt, hanem egyik barátjára-rajongójára, Kristófra bízza azokat), ezzel szemben másikuk eltitkolja homoszexualitását, ám mivel elfogadja önmagát így is, ebből kifolyólag az életben kevésbé sikeresként is magabiztosabb, és nem a külső megújulásban keresi a belső megnyugvását.

Természetesen – közhelyként, mi másként – Kristóf sem maradhat ki a Nagy Titkokból, hiszen neki a legsúlyosabb rejtegetni valója az, ami évek óta meghatározza szilvesztereit: elhunyt édesapja emlékének adózva az eltelt években anyjával együtt egy hévízi szállodában, szülei ikonikus helyén tölti az óév utolsó és az újév első napját. Jellemző, hogy

hiszen az asztaltársaság tagjai hangosan fejezik ki viszolygásukat Kristóf helyzetével kapcsolatban. Ezzel is némiképp ízelítőt adva abból, ahogyan a Nagykörúttól befelé élők – mert hát hol máshol játszódna a film, mint egy belvárosi több szobás lakásban (képileg amerikai komédiasorozatoknak is becsületére váló díszletekkel és operatőri munkával megvalósítva) – miként is vélekedhetnek a szülőkkel való felnőttkori kapcsolatról.

Szól a kíváncsiságról

Ki ne lenne kíváncsi akár a felesége, férje, barátja, barátnője okostelefonjára? – derül ki a film legelején, hiszen közhely, hogy egy baráti társaság tagjai is sokat tudhatnak a másikról, de nem eleget. Nem véletlenül jönnek össze ugyanis az emberek: szilveszter van, eltelt egy újabb év, amelyben mindenki szerezhetett sebeket, akár be nem gyógyulókat több hónap távlatból is.

De a gyógyulására, a sebek nyalogatására nincs idő, hiszen nagyon gyorsan, szinte minden átmenet nélkül azt látja a néző, hogy a kezdeti képsorok kedélyessége, látványos légi felvételeibe bújtatott idillje után a tipikus vacsoraparti átmegy a szereplők teljesen önként vállalt szívatásába. Ősidők óta az emberi kíváncsiság hajtja előre a civilizációt, azonban legalább annyira szeretjük mások titkait kifürkészni, mint a természetet a magunk képére formálni. Ezért nem lehet azt írni, hogy nagyon eredeti ötlet az, ha hét ember, önként és dalolva, feloldja személyes intimitásának utolsó (képernyő)zárjait, és egy időpont után minden hívást és üzenetet – legyen akár sms, vagy MMS, vagy csetüzenet – felolvas, vagy mindenki számára hallhatóan fogadja.

Embere válogatja, hogy mennyire vagyunk kíváncsiak a másik titkai iránt, a film által létrehozott térben viszont úgy tűnik, mindenkinek hobbija ez, a mások titkain való csámcsogás, az előbb leírt ötlet megvalósítása nem ütközött nehézségbe, és hét emberből hét dönt amellett – némi csordaszellem rásegítésével – hogy számára nem jelent problémát saját privát kommunikációjának közkinccsé tétele. Ez egyébként a nyilvánvaló konfliktusok mellett azért okozott jó pár igazán önfeledt percet is a nézőtéren.

És szól a… közhelyekről

„Elhagyott nő, aki szexi fotókat csinál magáról – tiszta közhelyes” (Saci Alíznak)

Nem véletlenül hagytam legutoljára ezt, hiszen számomra minden különös csavarjával és kerek történetével együtt is

Ezt nem csak azért írom, mert a magyar nyelv egyik legközhelyesebb köszöntését kapta címként a film, nem csak azért, mert a történetet hét színész viszi a vállán (megjelenítve érintőlegesen egy-egy biblikus főbűnt) és együtt mesélik el azt (egyébként jó színészi játékkal) és nem csak azért, mert a filmben el is hangzik a közhely szó. Vagy mert az asztalnál közhelyes poénkodások teszik mindenki számára „ismerőssé” a filmet.

Hanem azért, mert a viszonyok, iszonyok mellett a karakterek teljesen közhelyszámba mennek, mindannyian ismerjük őket, köztünk élnek. Van az önértékelési zavarral küzdő, kora negyvenes nő, aki egy év után sem tudja, mit kezdjen az életével férjével történő volt különválásuk óta (amit egyébként szintén egy sms okozott), és nem tud dönteni több férfi közül. Jelen van az előbbi nőbe titokban szerelmes „mama kicsi fia” karaktere, aki hiába próbál kitörni abból, hogy negyvenéves férfiként is anyja mellett marad apja halálának évfordulóján. Az ő legjobb barátja, a szakács, aki kisebbrendűségi komplexusokkal küszködik jól kereső felesége mellett, emiatt étterme egyik pincérnőjével akarja megcsalni, és mindent elkövet, hogy ez ne derüljön ki (ennek érdekében még felvállalja a homoszexualitás gyanúját is!). A felesége, aki sokkal jobban keres ügyvédként szakács férjénél, de nem tudja mire vélni, hogy a férjével hónapok óta nincs szex, ezért vadidegenekkel vált sikamlós üzeneteket (lásd a bugyinélküliséget). A társaság legfiatalabb hölgytagja, a gyógypedagógus, akit a feleség nem szívlel, őt pedig az alkohol nem szívleli, és aki felbontja az eljegyzését a vőlegényével, amint megtudja, hogy mellette több nőt tart még a tűzben. A vőlegény, az alfahím, aki ötvenéves főnöknőjétől a kora negyvenes házigazdáig egészen huszonéves arájáig bezárólag egyszerre több nővel „kavar” sőt, az egyiknek gyermeket is nemz (nem a menyasszonyának). És végül van a homoszexualitását elkendőző volt pedagógus, akit apja emiatt nem szeret, és nem támogatja anyagilag sem, és aki azonban nővérével, a kora negyvenéves nővel szemben elfogadta önmagát, ezáltal pedig a film végén erkölcsileg tőle magasabbra tudja magát helyezni – mi mással, mint közhely-gyűjteménnyel.

De kell-e ennél több egy közönségfilmtől? Nem. Nem lehet a film mélységébe fejest ugrani, és világmegváltó gondolatoktól napokig álmatlanul hánykolódni. Amit tenni lehet helyette, az az, hogy egyszer mindenki megnézi.

– ezek mind benne vannak a film 102 percében. Hogy több lesz-e benne, az még a távoli jövő titka, azonban biztos, hogy alig pár hét alatt több mint 110 ezren látták a filmet. Ezzel pedig egy olyan film készült el a nemrég elhunyt Andy Vajna segítségével, amelyik még sokáig fogja a vetítővászon elé ültetni azokat is, akik alapvetően nem kíváncsiak a mások titkaira. Azt ugyanis meghagyhatják Alíznak és társaságának – azaz másoknak.