Halott embert lehet gyalázni, trágárkodó ellenzéki szónokot még bírálni sem

„Egy 19 éves lány – hogy szakkifejezést használjak – belépett a politikai térbe, felszólalt néhány ellenzéki politikai rendezvényen, és mivel tényleg meghökkentően trágárul beszélt, ráadásul fiatal is, ezért az ellenzéki propaganda kedvence lett. Írtak róla, videóriportot csináltak vele, reklámozták, afféle helyi érdekű és értékű sztár lett.

Az ellenzéki propaganda minden skrupulus nélkül kihasználta. Két úgymond előnyét akarták hasznosítani: olyan durván, trágárul szónokolt, amit egy kormánygyűlölő, negyven körüli ember nem merne leírni az újságjában, pedig milyen szívesen is leírná! Csak hát abból per is lehet, pénzbírság, s a többi. Nem éri meg, hergelni viszont sokkal olcsóbb. Neki biztosan. Mennyivel egyszerűbb belehajszolni egy gimnazistát egy újabb és egy még újabb trágárkodásba! Biztatni és megint harcba küldeni. Hadd legyen csak a védjegye egy 19 éves lánynak az ocsmány beszéd!

Kevésbé voltak viszont az ellenzéki oldalak széplelkűek, amikor meghalt Andy Vajna. (...)

Persze, mi is a fő baja egy ellenzéki médiadolgozónak Andy Vajnával? Nem kell hozzá sokat gondolkodni. Andy Vajna világhírű, kivételesen sikeres, okos, gazdag, nagy tekintélyű ember volt Amerikában, Magyarországon – mindenütt. És ráadásul a Fidesz-kormány kormánybiztosaként is tevékenykedett. Mi az, amit irigyeltek, irigyelnek Andy Vajnától? Mindent. Hollywoodot és Magyarországot. Schwarzeneggert és Stallonét, Robert De Nirót és Anthony Hopkinst, Alan Parkert és Oliver Stone-t, Madonnát és a magyar Oscar-díjakat, Orbán Viktort és George Busht, a szivarfüstöt és a Los Angeles-i házat, Carolcót és a Magyar Nemzeti Filmalapot. Rambót és Angyalszívet. Mindent. 

És evégből gondolják úgy, hogy szabad nekik szidni. Néhány órával a halála után. Abban semmilyen erkölcstelenség, semmilyen kíméletlenség nincs. Azt lehet. Szerintük nekik lehet.”