Kopogd le, Erasmuson vagy!

Az Erasmusról a résztvevők általában szuperlatívuszokban beszélnek. Most én is egyike vagyok annak a több ezer egyetemistának, aki eljutott egy másik országba, és lehetősége nyílt egy fél évet teljesen új környezetben eltölteni. Ez az én történetem, az én megélésem és az én döntéseim, de talán elmond valamit az Erasmusról és a külföldi életről általában. 

A kultúrsokk elmarad

A hídon akkor kell átmenni, mikor odaérünk. Bár ismertem a mondást, ahhoz mindig túl maximalista és túl kevéssé spontán voltam, hogy alkalmazzam is. Ezért is akartam annyira ezt a külföldi félévet, hogy egy kicsit ilyen szempontból is változzam.

Az Erasmus-célország kiválasztása nehéz feladat, nincs értelme elkapkodni. Nálam elsődleges cél Németország volt, és az, hogy egy kisváros legyen. Végül a csodaszép baden-württembergi Tübingenre esett a választásom. 

A város talán tényleg kicsi, viszont az egyik legjobb, legszebb, legrégibb egyetemmel rendelkezik az országban. Több mint 28.000 hallgató tanul itt, ezért mindenhol fiatalokat látni az utcákon, teljes a nemzetköziség a több ezer külföldi egyetemista miatt, szóval Tübingen tökéletes helyszínnek bizonyult nekem. 

Nem mondhatnám, hogy igazi kultúrsokk ért itt, hiszen

Az időjárás, az életmód, minden hasonló, így nem jelentett kihívást az új környezetet megszokni. Viszont nagyon furcsa és nehéz volt elsőre, hogy nem használhattam az anyanyelvemet oly mértékben, mint otthon, hiszen itt alig vannak magyarok.  

Kopogd le!

Meglepő élmény volt számomra, hogy a hallgatók itt egy előadás vagy szeminárium után nem tapsolnak, hanem az asztalon kopognak, mint ha babonából kényszeresen „lekopognának” valamit. 

Ezt a különös eltérést leszámítva egyébként az egyetem jellege is hasonló, mint a Corvinuson, amelyet már megszokhattam. Persze azért itt sem tökéletes minden. A csoportmunka sokszor itt is egyszemélyes feladatot jelentett, a szubjektív vizsgapontozás, a néha unalmas órák a sokat hallott sztenderd témáikkal, amelyeket már korábbi éveimből ismertem. De ezeken a negatívumokon igyekszem továbblépni, mert ez a félévet nem a sopánkodásra szántam.

Magyar multitasking vs. német tervezettség 

Egy Erasmus-félév kiváló lehetőség arra, hogy a korábban más nemzetekről és kultúrákról megcsontosodott sztereotípiákat megdöntsük magunkban, és új, életszerű képet alkothassunk másokról. És arra is, hogy a felszínen túl is megismerjem más kultúrák, más országok fiait-lányait.

Ezen élmények pedig abban is segítenek, hogy kicsit

Tübingenben vált világossá, hogy tényleg igaz ránk, magyarokra, hogy hajlamosak vagyunk a „multitaskingra”. Sok dolgot akarunk egyszerre csinálni, és mindent azonnal meg akarunk oldani. 

Ugyanakkor itt és általában a német embereknél valahogy mindennek megvan a helye és ideje. Egyszerre egy dologra fókuszálnak. Az egyetemisták napjait sem szövi át milliónyi feladat és terv, hanem mindig egy tevékenység áll a középpontban, legyen az tanulás, szórakozás vagy bármilyen egyéb program. Rájöttem arra is, hogy míg mi általában minél gyorsabban akarjuk a felmerülő problémákat kezelni, mások a legjobb megoldást akarják megtalálni, és nem baj, ha ez hosszabb időt vesz igénybe.

Utazás és önmegismerés

Az Erasmus alatt az igazi utazás belül zajlik,  ahogy magadat is megismered. Sokan ezt egyedül valósítják meg, egyedül utaznak, több időt fordítanak magukra. Én nem ilyen személy vagyok. Extrovertáltságom miatt mindig is igényeltem a társaságot, és önmagam igazi megismerése a barátaimon keresztül valósult meg.

Aztán ott a magány is. Sokan szenvednek egy külföldi félév alatt az egyedülléttől, hogy maguk vannak egy idegen helyen. Szerencsés vagyok, mert nekem nem kellett átélnem ezt az érzést, és úgy érzem, hogy bár nem lettem teljesen más ember a hónapok során, de valóban megváltoztam.

Menedék vagy időkapu?

Számomra az egész Erasmus egy „inkubátor” időszak. Megvéd, elzár kicsit a mindennapi élettől, és kapok néhány hónapot, amikor magamra tudok koncentrálni, és olyan dolgokat tudok megélni, amikre máskor nem lenne lehetőség. Mert ez a félév egy időkapu is. Esélyt kapsz, hogy egy kis időre

Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy erről kellene szólnia az egyetemista létnek: célkitűzés, felkészülés és elindulás a nagybetűs életben.

Talán közhelyes, de tapasztalatom alapján az Erasmus valóban az életre nevel. Számos váratlan, nehéz szituáció adódhat, amit egyedül kell megoldanod, és ekkor derül ki igazán, hogy mennyit is érsz valóban, mennyire vagy önálló és talpraesett. Minden egyetemistának meg kellene élnie ezt, mert tényleg többek leszünk, ha hazatérünk.

***

Fényképek: Szenyéri Viktória