Van valami furcsább...

„Reisz Gábor Rossz versek című filmjének elején hangzik el egy kihagyásokkal, referenciális űrökkel operáló párbeszéd Tamás, a film főhőse és apja között. A Párizsból visszatérő Tamás kiakad az út menti óriásplakát-erdőn, ám – finom manipuláció! – csak akkor lesz egyértelmű, hogy idétlen termékreklámokról beszél, amikor már a néző reflexből a politikai propagandára asszociált. S innen eljutunk oda, hogy a dialógus végén Tamás apja értetlenül kérdezi a fiát, miért nem tudnak büszkék lenni arra, hogy magyarok.

Ezzel a párbeszéddel a film alkotói bele is ágyazzák a művet a mai magyar valóságba. Van még két ilyen erős jelenet a filmben: a barátok kocsmai beszélgetése a közéleti tehetetlenségről, illetve egy szoft migránsozással fűszerezett családi ebéd; ezek a betétek pontosan érzékeltetik a társadalmi klíma sajátosságait.

Azért is fontos ez, mert egyébként a Rossz versek egyfajta szubjektív énutazásként folyamatosan oszcillál a jelen és a múlt, pontosabban a múlt különböző síkjai között. ”