Fenntartom: nem lehet így írni Szamuelyről

Némi érlelést követően – november 21-i datálással – válasz jelent meg Egry Gábor történész, a Politikatörténeti Intézet igazgatójának tollából, nem is igazán Csunderlik Péter állításairól, hanem az állításokat vitató két cikkről, amiket  Czopf Áron történész és publicista kollégám, illetve jómagam írtunk.

Válaszát olvasva azzal kapcsolatban alapvetően megnyugodtam, hogy nem követhettem el különösebben nagy tévedéseket írásomban, amennyiben egy – részben – arra szánt válasz ilyen kevés kivetnivalót talált benne. 

Egry írásában

s hogy a Kérdések és válaszok 1918–1919-ről egyes részei ennek megfelelő hangnemben íródtak. (Más részei, úgy tűnik, nem). Hajdu Tibor idézett könyvrészletében valóban idézőjelek nélkül utalt a vörös terrorra, nem láttam, hogy bárki mást állított volna – amennyiben az én soraim voltak így értelmezhetőek, akkor az az én hibám. Czopf recenziójában valóban rövid utalás történt a fehér terrorra – ez elkerülte a figyelmemet. Egry szerint én félreértettem Csunderlik egyik mondatát az áldozatok száma közlésének történészi feladatáról – ha így volt, nyilván ismét én hibáztam, noha írásomban igyekeztem egyértelművé tenni: az áldozat- és az elkövető-kutatást is legitim irányoknak tartom. Mindezeket készséggel elismerem, ugyanis írásom fő tételein továbbra sem változtatnak, s megemlíteném, máig nem kaptunk az alábbiakra épkézláb választ. 

Szamuely a források tükrében bevallottan vérszomjas volt. Nem lehet róla komoly történészi munkában azt írni, hogy nem volt vérszomjas. Fenntartom, hogy egy ilyen állítás megtételéhez vagy az eddigi források téves mivoltát kell bizonyítani (mely nyilván meddő vállalkozás), vagy vissza kell vonni az állítást. (Nem, nem megoldás Lengyel József mögé bújni). A könyv botrányos jellegét – amit felháborodott kommentek, cikkek, illetve vitató esszék és  egy tévés vita is kísért – ez a tétel adta, nem pedig az a feltételezés, hogy nem kéne egy lelőtt betörőt a vörös terror áldozatai közé sorolni. (Hiszen ez az érvelés Csunderlik szóban forgó könyvrészleteiben elő sem került).

hiszen ezen gyakorlat helytelen mivoltát maga Csunderlik is elismerte a Czopf Áron, Bödők Gergely és őközte zajlott friss tévés vita végén. 

Összességében azonban némileg szomorkodva olvastam Egry Gábor válaszát, ugyanis a legtöbbször elhangzó érve az, hogy Csunderlik szövegét és szövegeit nem kéne annyira komolyan venni. Lásd: „(…) nem kis részben a figyelemfelkeltés érdekében alkalmazott retorikai elemek, szónoki eszközök (…) nyomja rá bélyegét”, „nem egyéb, mint emocionális reakció, távol attól a szándéktól, hogy ilyen keretben érvelő módon vitatkozzon”, illetve még felrója az én írásom „önkarikatúrába” csapó „hihetetlen komolyságát”. Ez nyilván egyrészt azt jelenti, hogy Egry is érzi: Csunderlik pökhendi sorai, illetve az azt követő zavarodott és öntelt válaszai nem történészhez méltóak. Szintúgy felmerül a kérdés – amire Egry sajnos a kiváló lehetőség ellenére sem adott választ –, hogy ha ezt most így látja, akkor vajon a könyv szerkesztésekor miért nem figyelmeztette Csunderliket: használjon más nyelvezetet, korrigálja a szövegét, legyen konzekvensebb az erőszak elítélésében! 

Nekem azonban úgy tanították a szakmát, hogy bármit írunk, az mindig legyen vállalható: ha ezek szerint Egry védelmébe vett kollégájának egyes írásait komolyan kell venni, más írásait pedig nem, akkor talán érdemes lenne valamifajta fordított trigger warninggal ellátni Csunderlik írásait. Például: „Kérem a tisztelt Olvasót, ne vegyen komolyan, pusztán viccelődni kívánok több száz ember halálával”. A felvetést, hogy egy tömeges erőszak történetével kapcsolatban egy történész ne legyen „hihetetlenül komoly”, még csak értelmezni sem tudom. Szinte úgy hangzik, mintha a Politikatörténeti Intézetben nem lenne elvárás a „hihetetlen komolyság” – ez persze rögtön sok mindent megmagyarázna a kiadványban szereplő közfelháborodást okozó sorokkal kapcsolatban is.

Legutóbbi írásom fő gondolatmenetét fenntartom:

Ez minden demokratikus diskurzus alapja. Egry Gábor részletes válaszával megtisztelt, s őszintén reménykedem benne, hogy alapossága és hangvétele korombeli kollégájára is rövidesen át fog ragadni.

***

A vitában eddig megjelent írások:

Czopf Áron: Relativizálják a vörös terrort a balos történészek

Csunderlik Péter: „Vörös terror”: 590 áldozat, az istenért!

Veszprémy László Bernát: Kakaó, lekvár és tömeges atrocitások – a Csunderlik-vita eddigi állása

Csunderlik Péter: Röviden a „Szamuely-relativizálás” vádjáról

Békés Márton: Pszeudo-Csunderlik Kun páterről, a nyilasterror legsötétebb alakjáról

Bödők Gergely: Harag, elfogultság és idézőjelek nélkül – Hozzászólás a Tanácsköztársaság-vitához

Egry Gábor: Idézőjelek, avagy mit is írtunk a Kérdések és válaszok 1918-1919-ről című ismeretterjesztő munkánkban?