„Titánkeménységű tengelyfogalom lehet a liberalizmus, illetve a neoliberalizmus. Évtizedek óta ütik őket mindenfelől azzal, hogy ha nem törnek meg, elferdül a világ tengelye. És mégis állnak. Nehéz is e két izmussal bírni egy világban, amelynek erősebbik részén, mint mágnes a reszeléket, úgy rendezi az életet a szabadság, legyen gazdasági, kulturális vagy magánéleti.
Sajátos, hogy a liberalizmus és neo változata ebben a zárótűzben szinte nem is védekezik. Nincs, aki a nevében kiállna, és azt mondaná, Vive la liberté! Él az magától is. Már ahol.
Nálunk a gazdaságban – szabad lenne a verseny? –, a politikában – volna egyenlőség a közéletben? – komoly sérüléseket szenved, de keményebben tartja magát, mint gondolnánk.
Az viszont kétséges, hogy értelmet visznek a vitákba, akik az illiberális államot a liberalizmus és a neoliberalizmus taposásával támadják. A kormány és médiája eredményesen használja ezt a fegyvert. Mindenki más azonban elbizonytalanodhatna, amikor azzal az eszközzel él, mint a vele szemben álló. Legalább váljék ilyenkor tétovává. Csak annyira, amennyire befogadóit azzá teszi, amikor a kormánypolitikát vitatva ráront a hatalom dedikált ellenségeire.”