Menekültek után hajléktalanok? – Hogyan formálódnak az ellenségképeink?

„A külsőnek tartott, vagy akként tűnőnek megalkotott határ belsővé válása, naturalizálása az, ahol az a politikai munka, a politikai közösségből való kirekesztés történik, amit éppen ezért fontos megvizsgálnunk.

Ez a fajta politikai munka történik meg Stoler szerint Foucault-t  idézve, amikor a »bűnöző« és a »deviáns«, a »társadalmilag szeszélyes, kiszámíthatatlan« és a »hajléktalan«, a »veszélyeztetett« vagy a »veszélyes« közötti »belső határok« (»interiorized border«) morális és veszélyes politikai térré válnak. A menekült és a hajléktalan ebben a térben potenciális bűnözőként van beállítva, amely státusz állandó felügyeletet és szankcionálást követel.

A betolakodónak levés, a »belső ellenségek« elidegenítése, »külsővé«, idegenné válása, a külsőnek kikiáltott veszély és pánik »belsővé« tétele, emberek, csoportok határokká válása jól mutatja véleményem szerint azt a nagyon komplex dinamikát, amin a jelenlegi európai és hazai kirekesztő diskurzusok és közpolitikai döntések nyugszanak.

A propagandisztikus másságképzés tehát nem egyszerűen egy külső-belső ellenség kettősség mentén mozog, hanem a kirekesztés logikája maga az, amely a kirekesztendő másikat egyszerre külsővé, idegenné és belső határrá rendezi.

Ezek az elmosódó megkülönböztetések az »idegen« és az »ellenség« között, ahogy Stoler idézi Balibart, »veszélyesen zavarosak«.

Ebből kifolyólag a kérdés tehát nem feltétlenül csak az, hogy hogyan jutottunk el oda, hogy »már magyar emberek ellen uszít nyíltan a Fidesz bulvárlapja«, hanem, hogy mi az a politikai munka és milyen logika mentén éri el azt, hogy a különböző belső határok egyesek számára átjárhatók, bizonyos logika szerint megnyithatók, míg mások számára lezárnak, kizárnak és individuumokat, csoportokat politizált hasadékokká rendeznek.”