Továbbmenetel a Tisza Párt: hátba szúrták a vajdasági magyarokat Brüsszelben
Vicsek Annamáriával szemben egy ellenjelöltet állítottak, akit meg is szavaztak.
Megéltük, átéltük azt, amikor a családokban az idősebb nemzedék hallgatott, hallgatással menekült a feltörő fájdalmas emlékek elől, az iskolákban pedig a tanítók azt tanították, amit tanítaniuk kellett.
„A fogalmak, hogy szabadság, felszabadulás (gondolom) sokunkat érint fájdalmasan érzékenyen ezekben a napokban (is), amikor a nagy háború és az új határok megrajzolása, továbbá az abból eredő százéves folyamatok feletti ünnepléseknek vagyunk tanúi. Szerintem bennünket idősebbeket úgy általában mindig, kivételt talán csak a Petőfi-versek képeznek. A kényszerű »felszabadulás-napi ünnepségek« keserű emléke felébred olykor csakúgy, mint a felszabadulás és felszabadítás nevében alkalmazott kollektív büntetések, elhurcolások, gyilkosságok miatti trauma, és az ártatlan áldozatokkal való együttérzés okozta borzongás sem múlik az idő múlásával.
Pedig a szabadság pozitív fogalom, az emberi szeretet, alkotás, kreativitás, munkaigény kifejezésének a széles lehetőségét rejti magában és az általánosan elfogadott emberi normák tiszteletben tartása melletti határtalanságról, végtelen lehetőségekről üzen. A felszabadulás pedig mindennek a lehetővé tétele.
Mégis, itt ezen a tájon azt hallva, hogy szabadság és felszabadulás, nagyon sok helyzetben egészen más jut eszünkbe. Ismétlem, nálunk idősebbeknél főként. Mert megéltük, átéltük azt, amikor a családokban az idősebb nemzedék hallgatott, hallgatással menekült a feltörő fájdalmas emlékek elől, az iskolákban pedig a tanítók azt tanították, amit tanítaniuk kellett. Így került a felnövő ember gondolatvilágában nagyon sokszor satuba az önbizalom, a származás, a bevallatlan múlt kérdése, és nem volt mersz és lehetőség sem, hogy a szorongásos helyzeteket őszinte beszéddel oldják fel. Nem csak az elcsatolásra ítélt kisebbségbe került közösségekben, hanem az anyaországban sem.”