Megtalálták a közös nevezőt: ez a kézenfekvő érdek kapcsolhatja össze a magyarokat és az ukránokat
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna egy biztonságos és kiegyensúlyozott állam legyen” – fogalmazott az államtitkár.
Én azonban nem szívesen járulnék hozzá a három unokám mentális kényszertöméséhez. Ezúton is kérem TGM szíves megértését.
„Sapienti sat. TGM gondolatmenetének erre a részére a válaszom (ma is) az, hogy Petőfi, Arany, Jókai stb. művei bizony nyelvileg nehezek sok fiatal számára, és ha azt akarjuk, hogy ezek a klasszikusok ne vesszenek el a következő nemzedékek számára, akkor ügyesen kell válogatni a rendelkezésre álló szövegeikből. Egykori (»fondor lelkületű«) évfolyamtársam, aki Petőfit akarta megszerettetni a diákjaival, nem átallotta lejátszani az osztályának A helység kalapácsa filmváltozatát (zseniális, pedig 1965-ben készült!), és Jókai Mórt sem a veretes nyelvezetű, hazafias regények olvastatása által próbálta »megszerettetni« a nebulókkal és nebulákkal, hanem egyebek közt A jövő század regénye részleteivel stb. Ha ilyen ravasz vargabetűkkel nem szoktathatók rá a diákok arra, hogy könyveket olvassanak, illetve megszeressék a régebbi magyar irodalmat, akkor bizony meg kell találni azokat a könyveket, amiket szívesen olvasnak. Ha pedig ezeket a könyveket sem sikerül megtalálni, akkor tényleg bezárhatjuk a boltot. Egy már ezt-azt olvasó embert lehet a klasszikusok felé orientálni, de az nem jó ötlet, hogy erőszakot alkalmazzunk. Igaz, 2008-ig a liba kényszertömése is legális volt Magyarországon, ami a magyar libamáj világsikeréhez is hozzájárult. Én azonban nem szívesen járulnék hozzá a három unokám mentális kényszertöméséhez. Ezúton is kérem TGM szíves megértését.
A »készségek« és a »tárgyi tudás« egyébként nyilvánvalóan hamis kettősség. Arról van szó, hogy egy tananyagban mindig vannak nélkülözhető adatok és tények, amiket bízvást ki lehet hagyni. Az viszont fizikai képtelenség, hogy a tárgyi tudást egyszerűen száműzze bárki is a curriculumból. Hiszen például egyetlen idegen nyelven sem lehet beszélni, olvasni és írni szavak és szószerkezetek alapos ismerete nélkül. Bár ettől az ismerettől tényleg valamelyest független az a készség, hogy valaki mennyire folyékonyan képes beszélni, de a beszédkészség és a lexikális ismeret közötti összefüggés mégis magától értetődő.
Nem osztom TGM álláspontját abban sem, hogy: »Mindez az oktatási reformduma – meg az olyan fecsegések, amelyek szerint a normatív nyelvhelyesség, a jó helyesírás, a kollokviális (esetünkben: magyaros) stílus nem számít...«, majd hozzáteszi: »A főmondat alanyára alárendelt mellékmondatban akkor is személyes névmással utalunk vissza, ha az alany nem személy. Igekötővel igenelünk. Ettől vagyunk magyarok, nem a melldöngető nagynemzeti hencegéstől.«”