„Nézem a több évtizedes noteszeimet, ahová mindig beírom a telefonszámokat – egyébként 1974 óta őrzöm ezeket naptártömböket –, és ráakadtam Rácz Józsefre, az 1956-os pesti srácra, aki sebésznek készült, de forradalmárnak állt. Az ügyész halált kért rá, Tutsek bíró is jóváhagyta, de másodfokon Borbély bíró már életfogytiglant adott. Péch Géza és társai perében ítélték el. A hatvanadik évfordulón, a PestiSrácok.hu Ötvenhatos rendezvényén jót beszélgettünk az Üllői úti és a Tűzoltó utca környéki harcokról, ahová mint orvostanhallgató csatlakozott Angyal Pistáékhoz. Tökölről hoztam fel autóval két éve, ahol nyugdíjasként kertészkedett, szőlészkedett. Nos gondoltam, a 62. évfordulón ismét beszéljünk, most a vérszomjas Kádár börtöneiről, aminek vendégszeretetét végül is hat évig szenvedte. Gondoltam, szóljunk a kegyetlen, koncepciós bírói ítéletekről, a kommunista rendszer bosszúszomjáról, Péch Géza kivégzéséről, aki Eckhardt Tibor kisgazdapárti politikus, országgyűlési képviselő unokaöccse volt. Kettőt akartak ütni egy csapásra. Borbély János vérbíró, a mosolygó halál (így nevezték, 65 embert küldött halálba) mosolyogva hírdette ki az ítéletet, az ő lelkén szárad a többi között Péch Géza halála is. Egyszóval hívom Rácz Józsefet. A telefont a lánya veszi fel:
– Nem tudom adni apukámat, sajnos tavaly meghalt – mondta.
– Hiszen jó erőben volt, koccintottunk is a pincéjében, de ilyen hirtelen? – kérdeztem.
– Sajnos néhány hónap alatt lefogyott és csendesen elment – válaszolt a lánya.
Belém nyilallt, hogy mily csendesen mennek el az ötvenhatosok. S hányan mentek el csendesen és keserűen? Nem ezt várták 1990 után a rendszerváltástól.”