„Nagy utat tettünk meg azóta, hogy a magyar sajtó jobbik fele igyekezett bojkottálni, karanténba zárni a Jobbikot. Ma elfogadott, legitim szereplője a nyilvánosságnak, legalábbis annak, amelyet az imént a sajtó jobbik felének neveztem. Hogy aztán ki adott fel többet az elveiből, a szélsőséges megnyilatkozásokra, nyílt színi zsidózásra, EU-zászló égetésre érzékeny média, vagy a közép felé araszoló párt, azt ki-ki döntse el maga.
Mindenesetre ma ott tartunk, hogy épp a Jobbik jelentett be bojkottot az úgynevezett köztelevízió ellen, amivel viszont a legcsekélyebb mértékben sem bünteti a kormány szolgálatában álló intézményt. Sőt megkockáztatom: ott, a Kunigunda utcában kifejezetten örülnek az elhatározásnak, őket a legcsekélyebb mértékben sem érdekli vagy befolyásolja, hogy egy parlamenti pártról van szó. Ettől még a jobbikosok megfelelő percszámban fognak szerepelni a képernyőn, no persze nem úgy, hogy meg is szólalnak – a politikai élet mindenkori negatív státusza lesz az övék.
Ráadásul ennek a tévé-féleségnek a munkatársai jól tudják – de ha nem tudnák, vezénylő tábornokaik felvilágosítanák őket –, hogy a párt szélsőjobbos megítélése okán nem lesz senki, aki megvédené a képviselőit, netán kiállna mellettük. (Szó, ami szó, furcsa lesz majd újra és újra látni, hogy a tévészékház előtti tüntetésen, október 23-án, ott lengedeztek az Árpád-sávos zászlók is. Ajándék ez a műsorkészítőknek.)”