„Lehet, nem értek a focihoz” – Rossi Szoboszlai és Sallai helyzetéről a Mandinernek
Kiderült, hol fogja használni a kapitány a válogatott alapemberét.

Megy a találgatás. Nagy kérdés, hogy Sallai Roland kezd-e a Liverpool otthonában.

Mint ismert, szerdán este rendezik a Liverpool–Galatasaray Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágót. Utóbbiban futballozik Sallai Roland, akivel kapcsolatban a török sajtó azt pedzegeti, hogy a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató angol csapat otthonában is kispados lehet.
A Magyar Nemzet a török Hürriyet cikkét szemlézte, amely a kezdőcsapat kapcsán találgatott. A szerző emlékeztetett arra, hogy az első mérkőzésen a belső hátvéd Davinson Sánchez sárga lapot kapott, így eltiltás miatt nem játszhat Angliában, ezért a védelmet biztosan át kell szervezni. A portál szerint Okan Buruk vezetőedző a kolumbiai helyett a jobbhátvéd Wilfried Singót húzhatja be középre, ugyanakkor így sem biztos, hogy Sallai Roland lesz a jobbhátvéd.

A Hürriyet ezután megmagyarázta, hogy a tréner miért is áll nehéz döntés előtt.
„A hírek szerint Buruk már csak egy poszton bizonytalan. Singót fogja Abdülkerim mellé rakni a védelem közepén Sánchez távollétében.
Ebben az esetben azonban nem világos, hogy Sallai vagy Sacha Boey fog-e játszani jobb hátvédként. Burukot lenyűgözte mindkét játékos támadó és védekező képessége, ugyanakkor a meccsterv fogja meghatározni a döntését.”

A két csapat első, isztambuli mérkőzésén – amelyet a Galatasaray Mario Lemina találatával 1–0-ra megnyert – Sallai a 77. percben állt be.
Ezt is ajánljuk a témában
Kiderült, hol fogja használni a kapitány a válogatott alapemberét.

Nyitókép: Valery Hache/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Rövidre zárta a vitát a magyar kormányfő.

