„Abban semmi »csodálatos« nincs, hogy végzett jogászként súlyos szövegértelmezési problémáid vannak és ezek szerint fogalmad sincs arról, hogy az ügyvédi titokkörbe tartozó adat titokgazdája nem az ügyvéd, hanem az ügyfél. Nem javaslom, hogy az ügyvédi kar felháborodását kiváltó, ügyvédellenes hergelést folytasd. Emiatt egyébként számos kolléga keresett meg irántam való szolidaritását kinyilvánítva. Tudom nehéz lesz ez neked, de javaslom fejezd be a hazudozást, ehelyett a kormányzással foglalkozzál” – fogalmazott az ügyvéd, majd így folytatta:
„De azért a jogkövetkezmények elkerülése érdekében olvasd el alaposabban egy joghoz értő szakember bevonásával a témában tegnap este kiadott közleményemet, amelyhez megadta a titokgazda a hozzájárulását, a továbbiakról ő dönthet, nem én – írta Gaudi-Nagy, aki ezen a ponton kiemelte:
Egyúttal szóljál a veled együtt vonatozó udvari sajtódnak (tudod: 24.hu, 444.hu, hvg.hu, telex.hu stb.), hogy a velem kapcsolatos hazugságaikat és csúsztatásaikat követően hozzák le a közleményemet, miután a tegnapi performanszod után ők kerestek meg az álláspontom iránt érdeklődve és ahogy látom szokás szerint a hírbe hozott célszemély érdemi nyilatkozatát nem vagy csak minimális részben közölték.”