Mi, kései utódok mindezért vállaljuk a vitát, s megküzdünk Prohászka életművéért, tudva, hogy ami emberi, soha sem lehet teljes és tökéletes, de egykori püspökünk esetében a mérleg pozitív serpenyőjében ezerszer több van, mint a másik oldaliban. Ráadásul mai politikai küzdelmeinkhez is számos érvényes iránymutatást találhatunk nála, különösen is megvédendő keresztény kultúránkra vonatkozóan. Szerinte ugyanis az európai kultúra alapjait, gondolkozásunknak s érzéseinknek az alapelveit »az Evangélium adta, de a tudományos, gazdasági, állami, társadalmi fejlődés további szakaiban az Evangélium iránt változik az érzés s a befogadási képesség. Néha ez nagy, máskor meg alig van belőle, főleg amikor az érdeklődés egész az elkeseredésig földi célok elérésére irányul. Ilyenkor e belső kultúrának csendben kell tovább dolgozni, s meg kell várnia a maga idejét, tudván azt, hogy „még nem jött el az én órám” (Ján. 2., 4.), de azt is, hogy majd megjön.«
Úgy érezzük, éppen itt van az ideje.”