„Nézem a tortalapokat, látom a színeket, és rádöbbenek, hogy nem a kislányos csilli-villi öröm, vagy a Noé-féle szövetség ismerete fut át először az agyamon, hanem a csúnya »szó«. Ami több másikkal együtt kimondhatatlan bizonytalanságot idéz elő gyomortájékon. Ott van abban a halmazban, ahova a náci, cigány, zsidó, kurva soroltatik. A tiltott övezet ugrik be, mert annyiszor lengetik a szivárványos kendőket, esernyőket és zászlókat a különböző médiumok közvetítésében, hogy előretör. Pedig én nemet mondva rá, újra és újra visszautasítom, mert nekem a szivárvány ne jelentse azt LMBTQXYWZ etc-etc mozgolódást, hanem maradhasson Isten égre feszített íve!
Van véleményem, és annak mentén élek. Érdeklődéssel olvastam az ír pékség perének végkifejletét, annál is inkább, mivel a múlt tanévben konfi órán vetették fel tinédzsereim, hogy mit csinálnék, ha azonos neműek kívánnának templomi esküvőt. A beszélgetés során különböző helyzetek is felvetődtek, pl. ha az állami törvény megengedné, sőt, ha kötelezi rá az egyházakat... Az iskolai csengő megszólalásával nem zárult le bennem a téma. Minden továbbgondolkodás esetében arra jutottam, hogy a csillagos tornyú »pékségemben« nem szolgálnám ki őket.