Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
A társadalmi szolidaritás tanult dolog, csak nálunk nem tanítják.
„Ne legyünk képmutatók. Burnout és stressz ide vagy oda, nagyon szerencsés ember vagyok. Az a munkám, hogy különböző budapesti belvárosi épületekbe bemegyek és ott okosakat mondok, esetleg okosakat írok. Szép ruhában.
Közben baromira zavar a román koldusmaffia, a kéregetők, és messzire kikerülöm a hajléktalanok húgyszagú helyeit. És igen, átfut az agyamon, hogy el kéne ezeket vinni valahova innen, bűzölögjenek máshol.
A társadalmi szolidaritás tanult dolog, csak nálunk nem tanítják. Így aztán bármennyire is zavar, adok nekik pénzt, viszem a ruhákat meg karácsonykor egy csomagtartónyi tartós élelmiszert Iványi Gáboréknak. Mert ez nagyon fontos dolog.
De igazából nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy vajon helyes-e bírsággal sújtani a hajléktalanságot? Nem helyes.
Büntetőjogi (szabálysértési jogi) szankcióval olyan magatartásokat szokás sújtani, amelyeket vagy szándékosan elkövetnek, vagy kellő gondossággal elkerülhettek volna. A társadalom peremén való lét nem ilyen.”