2018 a tehetős családok éve

2018. október 04. 09:12

Miért lakoltatnak ki gyermekes családokat a Családok évében?

2018. október 04. 09:12
Csengel Karina
Csengel Karina
Mérce

„A virágkarneváli kocsi, a családalapítást népszerűsítő kisfilm és a hamarosan a postaládáinkban landoló nemzeti konzultáció után nemrég Budapest hídjait tűzdelték tele a Családok évét hirdető zászlókkal – 6 millió forintból. Nem, nem milliárd, de 6 millió forint azért mégsem kevés pénz, ha mondjuk arra gondolunk, hány mázsa tüzifát lehetne vásárolni belőle rászoruló családoknak.

A kormány az általa megalkotott alternatív családbarát valóságában azonban a családbarát adórendszer és a gyed extra bevezetésével, az otthonteremtési, a bölcsődefejlesztési program és a munkahelyvédelmi akció elindításával dicsekszik, illetve azzal, hogy a  családokat segíti a gyermekek ingyenes étkeztetésével, a térítésmentes tankönyvellátással, a nagycsaládosoknak pedig gyermekenként egy-egymillió forinttal csökken a jelzáloghitelük.

Hegyesi Beáta a Párbeszéd elnökségi tagja Facebook-oldalán vette végig, mi az, amit a kormány családbarát intézkedésként próbál eladni, miközben azok csak egy bizonyos réteget szolgálnak ki. »A kormány által hangoztatott intézkedések közül a családi adórendszer, ami csak nevében »családi« és az elmúlt években a családok 40 százaléka nem is tudott élni vele, a diplomás GYED, amit a tavalyi évben 500-nál alig többen vettek igénybe, illetve a 3 gyermekes édesanyák elengedett diákhitel tartozása úgy tűnik, ezidáig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A jelenleg lebegtetett egész életre szóló SZJA alóli mentesülés is – szintén a 3 gyermekeseknek, valamint a banki jelzáloghitellel rendelkező családok gyermekenként 1 millió forintos támogatása is inkább tűnik megosztó, mint átgondolt lépésnek. Ezzel a kormány ismét csak a jéghegy csúcsát kapirgálja, a CSOK és az elmúlt évek devizahiteles katasztrófájának szempontjából is.« – írja a politikus.

A kormány családbarát politikájával kapcsolatban már mi is sokszor megfogalmaztuk kételyeinket: például mennyire etikus azzal zsarolni az embereket, hogy 1 millió forint tartozás elengedéséért vállalják ennek sokszorosáért egy harmadik gyerek felnevelését? Hányan fognak a diplomaszerzésük után 1 évvel szülni (diplomás GYED), miközben sok év munkaviszony után is nehéz gyereket vállalni? Miért nem emelkedik évek óta a családi pótlék és a GYES a munkavállaláshoz kötött kedvezményekkel szemben? Vagy csak hogy az utóbbi idők legnagyobb ellentmondását említsük, miért lakoltatnak ki gyermekes családokat a »Családok évében«?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apika2
2018. október 05. 16:53
Ez a családi pótlék nosztalgia olyan, mink a kádári - ha nem teszel semmit, akkor is az állam majd ellát téged állami pénzen. Sok mindennel nem értek egyet manapság, speciel az adókedvezménnyel a csp helyett, azzal igen. Nyilván lehet finomítani a rendszeren, de azért legyen már az az alap, hogy a kedvezmények azoknak járjanak, akik megdolgoznak érte, és előteremtik a leszakadtaknak is. Ne cseréljük már fel a sorrendet könyörgöm!!!
szalkai
2018. október 04. 19:39
" a kormány családbarát intézkedésként próbál eladni, miközben azok csak egy bizonyos réteget szolgálnak ki" Csak? "Csak" a dolgozó, adófizető emberek "rétegét"...
Skankhunt42
2018. október 04. 15:00
"Miért nem emelkedik évek óta a családi pótlék és a GYES a munkavállaláshoz kötött kedvezményekkel szemben? " Azért mert munkanélküli cigányból már túlteljesítettük a kvótát, azért! El is törölnék minden alanyi jogon járó támogatást!
Vakfolt
2018. október 04. 12:36
"Miért nem emelkedik évek óta a családi pótlék és a GYES a munkavállaláshoz kötött kedvezményekkel szemben?" Mert semmi szükségünk arra, hogy újra beinduljon a cigánygyár! Azzal darabra lehet, hogy faszán állnánk, de minőségre már annál csehebbül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!