De nézzük csak meg, miként lettek a kerítésvágó, migránsbarát, willkommenskultur terjesztőiből a külső határok felkent védelmezői. Bármilyen furcsa is, az európai polgárnak vannak valós tapasztalatai. Nem vakítja el a jólét annyira, hogy ne lássa az utcán bandázó, erőszakos és félelmet keltő, számtalan és felismerhetetlen nációjú és identitású tömeget. Nem felejtett el olvasni és hallani, hogy lássa és hallja a médiában egyre jobban csöpögő híreket az erőszakról, a bántalmazásokról, a jellemző bűnesetekről. Nem olyan ostoba, hogy ne fogná fel azt, ami körülötte történik. Hiába, a valóság érzékelésének képességét csupán néhány európai politikus vesztette el. Ám hatalmuk ez idáig túl nagy volt, így mindig tovább tudtak lépni a problémákon.
Ma viszont az európai nagyvárosok egyre inkább hasonlítanak Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényében ábrázolt, a bukás előtt álló ókori Rómára. Így: »Vinicius régen nem volt már a városban, most hát bizonyos kíváncsisággal nézte ezt a rajzó tömeget, meg ezt a Forum Romanumot, amely a világ hullámai fölött uralkodott, de ugyanakkor úgy elárasztották a világ hullámai, hogy Petronius, mintegy társa gondolatát kitalálva, megjegyezte: a quirisek fészke – quirisek nélkül. S valóban, a helybeli elem szinte elveszett ebben a mindenféle és -fajta népségből álló tömegben.«”