A román liberális esete a magyarsággal

Mindig nagyon érdekes, ha egy román, különösen, ha egy magát liberálisnak valló román magyar témában nyilatkozik. Hátha jön egy mea culpa, hogy tényleg, az 1989 utáni demokratikus román állam egyik építőköve a magyarellenesség. Hogy talán érdemes lenne 1918. december 1-ét nemzeti ünnepként elfelejteni, mert a magyarok számára sohasem lesz az elfogadható. Hogy nem kellene zajos parádéval egy még mindig magyar többségű városban ünnepelni a román hadsereget minden október 25-én, 1944-re, a magyar Nagykároly bevételére emlékezve. 

Már csak azért sem, mert ugye 1944-ben a bevonuló románok olyan mészárlást/pusztítást végeztek a magyarság körében, hogy végül a szovjetek kiparancsolták őket Észak-Erdélyből. Megosztó emlék, bizony. Vagy nem kellene visszavésni a bukaresti diadalívre a BUDAPEST feliratot, mint 2016-ban történt, mert nem a népek barátságát szolgálja. Nem kéne úgy erőszakkal, akasztással, Tisza-határral fenyegetőzni, mint Basescu elnök vagy Tudose miniszterelnök tette, szintén a közelmúltban.

Az ember várja azt is, hátha megemlítik, hogy a magyar közösség miért van oktatási, szociális, gazdasági szempontból hátrányos helyzetben a román többséghez képest. Hogy

amire a román állam vagy reagál, vagy nem. A sort még lehetne folytatni.

Nos, Monica Macovei, korábbi román igazságügyi miniszter, ember-, gender- és egyéb jogi aktivista, a DNA, a korrupcióellenes ügyészség létrehozója a román állami szimbolika kérdését ugyan nem érintette, de a magyarellenesség kérdését és a magyarok hátrányos gazdasági igen. Érdemes szó szerint idézni az Azonnalinak adott interjújának erről szóló részét.

„Nincsenek szélsőségek? Sem a magyarok, sem a romák ellen?

Nincsenek. Ne vicceljünk már, hogy a magyarok ellen lennének. Az RMDSZ például a kilencvenes évek óta elég sokat volt hatalmon, és mégis: Hargita és Kovászna a két legszegényebb megye Romániában. Vajon miért van ez? Mert szeretik az embereket szegénységben tartani. Mert egy szegény és tanulatlan embert, aki kevesebb információhoz jut hozzá, könnyebb becsapni. Mindig is ezt csinálták. Sajnálom.

Nem inkább a román állam tehet erről? Hogy például nem fektetnek be az ottani infrastruktúrába?

Nem fektet, ez igaz, de az RMDSZ folyton hatalmon van. Mi gátolta meg őket, hogy ezekért küzdjenek, amikor például kormányon is voltak? Amikor kormányon vagy, akkor figyelj arra, hogy befektess Hargita és Kovászna megyébe! Szóval mi, vagy ki gátolja meg őket ebben? Semmi és senki!” 

Tehát Romániában nincsenek szélsőségek. Akasztással fenyegető miniszterelnök sincs, akinek szavai persze tényleg nem érték el a liberális ingerküszöböt. Székelyföld szegénységének oka nem a román hatalom, hanem maguk a magyarok, a magyar párt.

Abszurd ez, persze, de ez maga a liberalizmus.

A liberális nyugati politikai tradíció 1945 után gyakorlatilag megszűnt foglalkozni a nemzeti kisebbségek kérdésével. Általános emberi szabadságjogok, az igen, a közösségek jogai, na az nem. Nincs szükség az állam beavatkozására kulturális és nyelvi identitásuk védelme érdekében! Nem kell autonómia! Nem mondják ki ugyan, hogy az elnyomás rendben van – de rendben van, mert jobb, ha a kisebbségek felolvadnak a nagy többségi egészben. Úgy egyébként, ahogy majd egy nap maguk a többségi nemzetek is tenni fogják, míg egyszer a boldog liberális jövőben nem lesz más közösség a földön, mint az Emberiség. 

Gyönyörű elmélet ez, csak éppen ugyanúgy szemben áll az emberi természettel, mint a kommunizmus.

Az, hogy az európai lázadás ez ellen a világkép ellen éppen Magyarországon kezdődött, hogy nem tüntetnek százezrek Budapest utcáin, amit Macovei annyira fájlal, nem véletlen.

A magyarok ugyanis 1990 óta a saját bőrükön tapasztalták meg, mit jelent ez. Azt, hogy ha egy romát, egy meleget ér támadás, a hullámok Strasbourgig vagy éppen Brüsszelig érnek. És ebben igazuk van a Macovei-féle jogvédőknek, mert senkit, de senkit nem elfogadható megalázni azért, mert melegnek, zsidónak, feketének, romának vagy éppen magyarnak született.

Csakhogy ez utóbbinál a magyarság beleütközött egy Himalája méretű kettős mércébe.

A magyar közösségek elnyomása oké, mert létük, élni akarásuk nem illik bele ebbe az ideológiába. Ennyi az egész. Erre viszont a magyarság egy jelentős részének – lehet, hogy tudattalanul is – a válasza az: nem fogadjuk el, hogy egy permanensen megalázott nemzet legyünk!

A magyarok számára ez az európai rend, ami lassú kihalásra ítéli az „európai rend” által a szomszédos nemzeteknek ajándékozott magyar milliókat, nem elfogadható. Ezzel ideje szembenézni Bukarestben és Brüsszelben is.