„Egy darabig csönd volt a képzés körül, majd a Figyelő listázása hozta újra terítékre a gendertémát. Miután a kormány úgy döntött, a jövőben a Palkovics vezette minisztériumon keresztül kapnak kutatási pénzt az MTA kutatóintézetei, a Figyelő felhozta, az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása, ahelyett, hogy a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére tennének javaslatokat. Vagyis, a »liberális világszemlélet« narratívája alapján dolgoznak társadalomtudósok.
A rendeletmódosítás miatt kerestük Kövér-Van Til Ágnest, de egyelőre nem értük el. Sem az ELTE, sem a CEU nem kommentálta hivatalosan a tervet. A CEU tanára, Pető Andrea viszont kemény üzenetet küldött a Facebookon.